Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Izgalmas mérkőzésen ikszelt Németország Franciaországgal! – videóval

2014. és 2018. világbajnoka csapott össze a történelem első Nemzetek Ligája mérkőzésén, melyen az erődemonstráció mellett az érzelmek is főszerephez jutottak. Németországnak bőven volt mit bizonyítania a rivális Franciaország elleni Eb-, majd a botrányos vb-búcsú után, ám ehhez a bolygó regnáló királyának is volt egy-két szava…

1. félidő: A Gall Kakasok egy Lloris híján a világbajnok kezdővel léptek pályára, a nyáron leszereplő németek összeállítását viszont jól megkutyulta Jogi Löw mester, a szokottnál jóval védekezőbb felfogásban küldte pályára övéit. A világsztár játékosok jelenléte már az első percekben érződött: mindkét együttes nagy elánnal vetette magát az összecsapásba, vélhetőleg igyekeztek meglepni ellenfelüket. Minthogy ez egyik félnek sem sikerült, óvatosabb üzemmódba kapcsoltak a csapatok: a franciák a vb-n megszokott módon átengedték az irányítást, és kontrákra rendezkedtek be, a németek pedig türelmes labdajáratással próbáltak lukat ütni a kettős védvonalon. A játékrész végére már a lehetőségek is sorjáztak. Werner távoli lövését a debütáns Aréola magabiztosan vette ölébe, Giroud kitűnő fejesét pedig Neuer tolta ujjheggyel a kapufára. A szünet inkább a Nationalelfnek jött jól, akik rendezhették soraikat a passzsávokat kiválóan záró gallok, és nem utolsó sorban a ma este is lelőhetetlen Mbappé rohamai után.

2. félidő: A második játékrész eleje nem sok változást hozott. Továbbra is a franciák nyomtak, Griezmann révén még a vezetéshez is közel kerültek, ám Neuer a helyén volt a középre tartó lövésnél. Negyedóra elteltével már ismét a németek gurigáztak, igaz, a vendégek érezhetően feljebb merészkedtek. Ennek eredményeképp kerülhetett óriási helyzetbe Antoine Griezmann a 63. percben, lövését azonban Neuer hárítani tudta. Az utolsó 20 percre felgyorsultak az események: Reus, Hummels és Müller löketénél, valamint Ginter néhány méterről küldött fejesénél is elképesztő bravúrt kellett bemutatnia Aréolának, hogy övéit az utolsó pillanatokig meccsben tartsa. A hajrá perceire elképesztő iramra kapcsoltak a németek, a franciák pedig tisztelettudóan őrizték a döntetlent, bár alkalomadtán ők is megerőltették magukat egy-egy kontra erejéig. A jég azonban egyik oldalon sem tört meg, így bő 90 perc elképesztő taktikai csata – és Aréola mesébe illő bemutatkozása – után gól nélküli döntetlennel zárult az európai válogatott futball egyik legnagyobb rangadója.

Németország – Franciaország 0-0 (0-0)
Helyszín: Allianz Arena (München); Vezette: Daniele Orsato (olasz)
Gólszerzők:ill.
Sárga: Rüdiger (88.) ill.
Kiállítás:ill.

Németország: Neuer – Ginter, Boateng, Hummels, Rüdiger – Kimmich, Kroos – Müller, Goretzka (Gündogan 66.), Reus (Sané 83.) – Werner. Szövetségi kapitány: Joachim Löw

Franciaország: Aréola – Pavard, Varane, Umtiti, Hernández – Pogba, Kanté, Matuidi (Tolisso 86.) – Mbappé, Giroud (Dembélé 66.), Griezmann (Fekir 80.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

Videó hamarosan…