Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: Ő lesz Xavi méltó utódja?

Pusztán a statisztikákra hagyatkozva elmondható, hogy az FC Barcelonánál úgy látszik megtalálják azt a játékost, akinek a futballja leginkább hasonlít(hat) a klublegenda Xaviéhoz.

Arthur passztérképe a Valencia ellen (Kép: marca.com)

Ha az eredményeknek nem is örülhetnek mostanság Barcelonában, az egyik új szerzemény beilleszkedése mindenképpen jó érzéssel töltheti el a katalán híveket.

A nyáron érkező Arthur Melo ugyanis jó úton jár, hogy betölthesse a Barca középpályáján Xavi távozása után keletkező űrt – Legalábbis pusztán a számokra hivatkozva.

Arthur a Valencia ellen 142-szer passzolt, ez pedig Xavi 2012-es Levante elleni 148 passza óta a legtöbb, amit a La Ligában adott egy játékos idegenben – Ez a szám pedig emelkedhetett is volna, ha Valverde nem cseréli le a 88. percben a brazilt…

Még egy érdekesség: a 142 átadási kísérletből 135 pontos volt, ami az aktuális szezonra nézve abszolút rekord a spanyol bajnokságban.

Azt talán korai lenne kijelenteni, hogy a 22 esztendős játékos Xavi méltó örököse lesz, a Barca hívei azonban joggal remélhetik, hogy a korábbi Gremio-középpályás egyre jobb és jobb lesz.