Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nemzetek Ligája: Lukaku duplájával győztek a belgák! – videóval

Belgium hazai pályán fogadta a Nemzetek Ligájában Svájcot, így tehát két az első meccsén győztes válogatott csapott össze Brüsszelben az A-divízió 2. csoportjában. Nehezen pörögtek fel az események, de utána izgalmakban sem volt hiány, végül pedig háromgólos találkozón, Lukaku duplájával győzött a belga nemzeti csapat!

Lukaku és társai ünnepe a belgák első gólját követően (forrás: twitter.com/UEFAEURO)

Belgium és Svájc egyaránt simán, sőt, utóbbi fölényesen (Izland ellen 6-0) győzött a Nemzetek Ligája nyitányán az A-divízió 2. csoportjában. Ma este a két győzelemmel rajtoló válogatott, amely gólt sem kapott első meccsén, egymás ellen lépett pályára. A mérkőzés favoritjai a hazai belgák voltak, akik egyébiránt Izlandot fele annyira, 3-0-ra tudtak legyőzni az első körben.

A belgák már a 10. percben előnybe kerülhettek volna, ám Carrasco fejese kevéssel a kapu mellé ment. Újabb tíz perccel ezután is Belgium veszélyeztetett, amikor Hazard labdáját Tielemans lőtte el, de a játékszer ekkor is a kapu mellett kötött ki. A belgák veszélyesebbek voltak támadásépítés téren a szünetig, ám gólt a hazaiak sem tudtak szerezni több lehetőségük ellenére az első félidőben.

A szünet után viszont már jött a gól, hiszen az 58. percben előnybe kerültek a belgák! Ekkor Meunier passzát követően a Manchester United csatára, Lukaku vette be a vendég svájciak kapuját (1-0)! Csupán három perc telt el ezután, és máris jöhetett volna Svájc részéről az egyenlítő találat, ám Zuber próbálkozását hárította Courtois. Ismét három perc telt el, vagyis a 64. percben jött az újabb lehetőség, melyet a belgák alakítottak ki, és Mertens kis híján gólt is szerzett, ám lövését kivédte Sommer, így ekkor nem változott az eredmény. A 76. minutumban viszont megszületett a találkozó második találata, mellyel Svájc egyenlített! A vendégek egalizáló gólját Gavranovic szerezte, aki hét perccel korábban lépett pályára Seferovic helyére (1-1)! A 82. percben újból előnybe kerülhettek volna a belgák, ám Chadli passzát követően Lukaku jócskán fölé lőtte a labdát. Ám ami nem ment korábban, az két perccel később ment, ugyanis a 84. minutumban Lukaku ismét betalált, miután Mertens passza után juttta a labdát a kapuba, így ismét előnybe került Belgium (2-1)! A végéig már, a négyperces hosszabbítás során sem esett újabb gól, így Belgium maradt száz százalékos ebben a csoportban, és hiába egyenlítettek a svájciak, a végén Lukaku újra villant, és az ő duplájával tudott győzni a vb-bronzérmes válogatott, hozva ezzel együtt a papírformát is.

UEFA Nemzetek Ligája 🔸 A-divízió, 2. csoport 🔸3. forduló
Belgium – Svájc 🔸2-1 (0-0)
Helyszín: King Baudouin Stadium, Brüsszel. Vezette: Antonio Mateu Lahoz
Gólszerzők: Lukaku (58., 84.), ill. Gavranovic (76.)
Sárga lapok:
Kiállítás:

Belgium: Courtois – Alderweireld, Kompany, Vermaelen (Boyata, 73.) –  Meunier, Tielemans, Witsel, Carrasco (Chadli, 76.) – Mertens (Thorgan Hazard, 90+2.), Lukaku, Eden Hazard. Szövetségi kapitány: Roberto Martinez

Svájc: Sommer – Lang, Elvedi, Schär, Rodriguez – Freuler (Fassnacht, 87.), Xhaka, Zakaria (Fernandes, 83.), Zuber – Shaqiri – Seferovic (Gavranovic, 69.). Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic

VIDEÓ HAMAROSAN!