Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Menesztette edzőjét a Hamburg, már megvan az utód! – hivatalos

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (2. Bundesliga) szereplő Hamburger SV hivatalos honlapján számolt be arról, hogy menesztette vezetőedzői pozíciójából Christian Titz-t. A helyét a VfB Stuttgart korábbi trénere, Hannes Wolf veszi át, aki holnap már megtarthatja első edzését új csapatánál…

A Hamburger SV tehát 10 fordulót követően menesztette a csapat éléről Christian Titz-t! A nagy múltú német együttes sportigazgatója, Ralf Becker elárulta, miért döntöttek az edzőváltás mellett: “Úgy látjuk, a csapat nem fejlődik eléggé, s emiatt úgy érezzük, fennáll annak a veszélye, hogy a szezon végén nem érjük el a kitűzött célunkat!” – olvasható az alábbi nyilatkozat Ralf Becker részéről a klub weboldalán…

Ami az a csapat újdonsült edzőjét, Hannes Wolfot illeti, a fiatal német szakember éveken át dolgozott a Borussia Dortmund utánpótlásában. Innen vezetett az útja 2016 szeptemberében a VfB Stuttgarthoz, egy nem túl egyszerű feladatot rögtön teljesített első évében, azaz a svábokat visszajuttatta a Bundesligába. Az élvonalban szintén vele kezdte meg a szezont a klub, ám a fokozatos formahanyatlás miatt idővel menesztették pozíciójából..