Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kapust igazolna a Spurs

A PL-ben szereplő Tottenham csapata a nyári átigazolási időszak során egyetlen egy játékossal sem erősítette a keretét meg. Ezt próbálják meg pótolni a londoniak a télen, ám nem úgy ahogy azt a szurkolók tervezték!

Ugyanis az értesülések szerint Maurichio Pochettino a csapat menedzsere “mindössze” egy cserekapust, mi több egy hosszútávú “befektetést” nézett ki csapata számára, aki nem más mint a Burnley hálóőre Nick Pope.

A hálóőr jelenleg sérüléséből lábadozik és majd próbál visszakerülni a csapatba, ám a Spursnél úgy tartják, hogy hosszú távon ő lehet majd jelenlegi klasszisuk, Hugo Lloris pótlása.

A 26 éves angol válogatott kapus az idei évben a sérülése előtt mindösszesen 1 mérkőzésen jutott szerephez a csapatnál Joe Hart mögött. Így több mint valószínű, hogy egy Tottenham kaliberű csapathoz, a fejlődés érdekében még szívesebben menne, mint második számú hálóőr.