Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Süperlig: eldöntetlen török rangadó – videóval

A török bajnokság (Süper Lig) 11. fordulója rögtön egy hatalmas rangadóval indult péntek este, ugyanis a három isztambuli rivális közül kettő egymás ellen lépett pályára: a tavalyi bajnok Galatasaray látta vendégül a legutóbbi kiírásban második helyre szoruló Fenerbahce gárdáját.

(Fotó: Galatasaray SK Twitter)

A két csapatot az elmúlt szezon végelszámolásánál mindössze három pont választotta egymástól, idén azonban 10 forduló alatt már 10 pont volt a differencia köztük, köszönhetően annak, hogy a címvédő Galata ezúttal is az első helyet üldözi, ellenben a Fener gyenge rajtja pokoljárássá fokozódott, és már a kieső zóna előterébe süllyedt. A papírformának megfelelően a házigazda jelentős mezőnyfölényben dominálta az első félidőt, s végül félóra elteltével Ryan Donk találata formájában góllá érett a különbség: az előre húzódó holland hátvéd egy szöglet utáni lefejelt labdát pofozott a hálóba közelről.

A fordulás után ugyancsak egy szöglet után voltak eredményesek a hazaiak: a rövid felszabadítást 20 méterről a norvég Martin Linnes lőtte védhetetlenül a kapuba. Jó úton haladt a Galata a három pont felé, azonban a félidő derekánál tizenegyeshez jutottak a vendégek, melyet Mathieu Valbuena tökéletesen helyezve értékesített, hiába volt rajta Muslera kapus. Bő öt perccel később pedig már egyenlő volt az állás: Valbuena tört be nagy lendülettel a 16-oson belülre, lekészítéséből a brazil Jailson bombázott a hálóba. A hazaiakat valósággal sokkolta a kétgólos előny elherdálása, és a finisben akár a Fener is megnyerhette volna a meccset, Soldado lehetőségénél Muslerának bravúrt kellett bemutatni, így végül döntetlennel zárult az ádáz rangadó.

A két csapat közt tehát megmaradt a különbség, de egyikük sem tudott közelebb kerülni céljai eléréséhez, és bár a Fenerbahce továbbra is szorult helyzetben van az alsóházban, a Galatasaray számára a bajnoki címért folyó versenyfutásban nagyon hiányozhat még az elhagyott két pont.

Galatasaray – Fenerbahce 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Donk (31.), Linnes (49.) ill. Valbuena (66. – büntetőből), Jailson (72.)

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye