Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…
Közel a bajnoki cím!
A Cagliari a győzelmével pedig biztos, hogy az élvonalban kezdi meg a következő idényt is!
Egyre több szurkolót és sajtóst foglalkoztat napi szinten a közelgő januári átigazolási időszak, hogy vajon melyik csapat miként tudja megerősíteni játékoskeretét az évad második felére. Fokozhatja az átigazolási hajlamot, hogy az idei évtől már a nemzetközi kupákban is pályára léphetnek a januárban klubot váltó játékosok. A minap a Premier League első helyét üldöző Liverpool vezetőedzője is elmondta a véleményét ebben az ügyben…
Emlékezhetünk rá, hogy a “Vörösök” egy évvel ezelőtt 70 millió font ellenében éppen a januári piacon igazolták le a Southamptontól a védelembe Virgil van Dijkot, azonban Jürgen Klopp véleménye szerint most télen korántsem várható hasonló költekezés a csapatától:
“Jelenleg úgy fest, hogy nem leszünk túl aktívak az átigazolási piacon, hacsak addig nem szólnak közbe sérülések. Véleményem szerint minden posztra megvagyunk legalább kétszer, de valahol három vagy négy hasonló képességű játékos küzd a csapatba kerülésért. Nem látnám értelmét, hogy bármelyik telített posztra még egy sztárjátékost hozzunk.”
Alig két hónap múlva kiderül, hogy mi a valóság, vagy miben változhat adott esetben a mostani álláspont, mert azért a világsajtóban időről időre bedobnak egy-egy nevet a Liverpoollal kapcsolatban, és például Mohamed Szalah vagy Roberto Firmino is rendszeresen a Barcelona és a Real Madrid figyelő tekintetei előtt lép pályára…
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…
Közel a bajnoki cím!
Nem hosszabbítja meg a szerződését…
A Cagliari a győzelmével pedig biztos, hogy az élvonalban kezdi meg a következő idényt is!
Ezt a szezont kölcsönben töltötte az ezüstérmes csapatnál!
A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…
A vezetők elvesztették a bizadalmukat Quique Sánchez Floresben…
Egészen meghökkentő képsorok…
Ellenfélre vár a rekordbajnok…
Lejátszották a rájátszás döntőjét
Igazán sikeres idénye van Xabi Alonsoéknak, és még nincs itt a vége…
Befejeződik a Premier League 2023/24-es idénye a mai nap folyamán…
Jöhet az angol klub hivatalos bejelentése…
Ha nem lehet dönteni, a támadófutballt kell előnyben részesíteni…?
Hat nyeretlen meccs után győztek ismét…
Állítja, Laporta és Deco is támogatja