Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: hat nyeretlen mérkőzés után tudott győzni a Real Madrid – videóval

Nem volt könnyű mérkőzése a Real Madridnak a Real Valladolid ellen. Az újonc csapat akár vezethetett is volna, de nem volt szerencséjük, a királyiaknak viszont igen, és Lopetegui elküldése után rögtön győzelmet szereztek a bajnokságban. 

Forrás: laliga.es

A Real Madrid játszott fölényben, a Valladolid viszont fegyelmezetten védekezett. A 4. percben Karim Benzema került helyzetbe a kapuval szemben, de a labdát csak mellé tudta lőni. A 12. percben Gareth Bale fejelhetett nagyon jó helyről, de Masip védeni tudott, és ugyanez történt Benzemával a 18. percben. A Real Madrid járatta többet a labdát, próbáltak helyzeteket kialakítani, nagyrészt beívelésekből. 34. percben azonban egy kontra végén Antoniót ugratták ki tökéletesen, és majdnem gólt is szerzett, de a kapus felett átívelt labda centikkel a felsőléc felett repült el. Hiába játszott jobban a királyi gárda, az egy-két kisebb helyzeten kívül nem voltak veszélyesek a kapura.

A hazaiak jól kezdték a második félidőt, hiszen az 55. percben Benzema lövését kellett az utolsó pillanatban blokkolni, míg egy perccel később Casemiro próbálkozott lövéssel, de ezt meg Masip védte. A Valladolid azonban nem hagyta magát, és néhány perc alatt két kapufát is lőttek. Először az 58. percben Ruben találta el a keresztlécet, majd Toni lőtte el a felső kapufát. A szerencse azonban nem csak ezeknél kedvezett a Real Madridnak, hanem a 83. percben is, amikor sikerült megszerezniük a vezetést.Vinicius Junior cselezte be magát a tizenhatosra, majd lőtt, a labda pedig Kikon irányt változtatva bepattant a hálóba. Felpörgette a gól a hazaiakat, és a 85. percben egy támadás végén Benzemát buktatták a tizenhatoson belül, amire a játékvezető büntetőt ítélt. Sergio Ramos állt a tizenegyesponthoz, és panenkázva meglőtte a Real Madrid második gólját. Az utolsó percekben már szinte csak náluk volt a labda, és végre összejött a győzelem a bajnokságban is.

Real Madrid – Real Valladolid: 2-0 (0-0)
Helyszín: Santiago Bernabeu stadion (Madrid) Vezette: Gil Manzano
Gólszerzők: Kiko (83. – öngól), Sergio Ramos (88. – büntető) ill. –
Sárga lap:  Asensio (45.) ill. –
Kiállítás:  – ill. –

Real Madrid: Cortouis, Ramos Reguilón, Nacho, Odriozola, Kroos, Casemiro (Isco, 57.), Modric, Bale (Lucas Vazquez, 73.), Asensio (Vinicius Junior, 74.), Benzema. Vezetőedző: Santiago Solari

Real Valladolid: Masip, Olivas, Calero, Moyano (Duje Cop, 85.), Nacho, Antonito, Míchel, Rubén Alcaraz, Toni (Verde, 69.), Leo Suarez (Plano, 76.), Enes Unal. Vezetőedző: Sergio Gonzalez

https://www.youtube.com/watch?v=NuYeBWs8y5s