Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: csúnya vereségbe futott bele a Real Madrid az Eibar ellen – videóval

Nem kezdődött jól, és nem is végződött jól a Real Madridnak az eibari kiruccanás a bajnokságban. Nagyon jól kezdtek a hazaiak, amit az egész meccsen tudtak tartani, míg a Real teljesen szétesett, ami a kapott gólokon is tökéletes látszik. Santiago Solari edzősége alatt első vereségét szenvedte, míg az Eibar szépen zárkózik fel a tabellán. 

Forrás: laliga.es

Nagyon jól kezdte a mérkőzést az Eibar a Real Madrid ellen, hiszen már a 3. percben Kike lőtt távolról, és a kapufát találta el. A 6. percben Gareth Bale ugyan betalált, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette. A 11. percben Karim Benzema is próbálkozott egy lövéssel, de egy védő az utolsó pillanatban hárította a veszélyt. Az Eibar viszont nem adta fel, és több támadást is tudtak vezetni, amelyből a 16. percben meg is szerezték a vezetést. Egy gyors kontra után Cucurella adta be laposan középre a labdát Kikének, amit lőtt a kapusba, a kipattanó viszont Escalantéről a hálóba került. A játékvezető a videóbíró segítsége után adta meg a találatot. Nem igazán tudott áttörni a Real Madrid a hazaiak védelmén, bár a 35. percben Bale egy szabadrúgásból veszélyeztette a kaput, de Riesgo szép mozdulattal védte a próbálkozást. Az Eibar bátran és jól játszott, és nem hagyta, hogy összejöjjön a Realnak az egyenlítés.

A madridiaknak a második félidőben sem volt könnyű dolga, ráadásul az 52. percben az Eibar a második gólját szerezte. Sergio Enrich kapta a labdát Cucurella irányából, majd a lövése után a kapufáról a bal alsó sarokba pattant be a játékszer. Ezután csak néhány perc kellett a hazaiak harmadik góljához. Cucurella beadása megpattant Einrich lábán, a labda pedig végül Kike lábáról került a hálóba. Ezután a Real Madrid már egyáltalán nem találta a játékát, az Eibar pedig továbbra is jól játszott. A 62. percben Orellana rázta le védőjét és hatalmas rakétát küldött kapura, ám Courtois bravúrral mégis védeni tudott. A 77. percben Charles lövését kellett hárítania a belga kapusnak, ám a mérkőzés végére már az Eibar is csak egy-két kisebb helyzettel veszélyeztette a királyiak kapuját. A Real Madrid egyáltalán nem tudott a harmadik gól után mit kezdeni a helyzettel, így elszenvedték első vereségüket Santiago Solarival.

Eibar – Real Madrid: 3-0 (1-0)
Helyszín: Municipal de Ipurua stadion (Eibar) Vezette: Martínez Munuera
Gólszerzők: Escalante (16.), Einrich (52.), Kike (57.) ill.
Sárga lap: Cucurella (33.), Jordan (36.) ill. Bale (44.)
Kiállítás: – ill.

Eibar: Riesgo, Cote, Ramis, Oliveira, Pena, Cucurella, Jordan, Escalante, Orellana (Alvarez, 83.), Kike (De Blasis, 88.), Einrich (Charles, 74.). Vezetőedző: Mendilibar

Real Madrid: Courtois, Odriozola (Carvajal, 54.), Varane, Ramos, Marcelo, Modric (Isco, 63.), Kroos, Ceballos, Asensio (Vinicius Juniror, 74.), Bale, Benzema. Vezetőedző: Santiago Solari

https://www.youtube.com/watch?v=NYYaVcvrwS8