Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Iniesta nyílt őszinteséggel beszélt súlyos betegségéről

A legnagyobb sztárok is emberek, és olykor nehezen viselik a rájuk nehezedő teher súlyát. Az FC Barcelona még mindig aktív legendája, a futball valaha volt egyik legjobb középpályása Andrés Iniesta köztudottan pszichés problémákkal küzd, küzdött, melyet vállal, és immáron nyíltan beszél is róla lenyűgöző őszinteséggel. 

„A triplázás után, 2009-ben, nyáron kezdődött minden. Megnyertük a bajnokságot, a kupát és a Bajnokok Ligáját, továbbjutást érő gólt szereztem az elődöntőben a Chelsea ellen, elképesztő szezonon voltam túl. Aztán a nyáron elkezdtem rosszul érezni magam, tudtam, hogy baj van, de azt nem, hogy mi. Elvégeztem különböző teszteket, amik nem mutattak ki semmit, mégsem voltam jól, üresnek éreztem magam, ráadásul akkor halt meg Daniel Jarque (az Espanyol akkor 26 éves csapatkapitánya)” – mondta Andrés Iniesta a La Sexta Tv Salvados című műsorában.

„Emlékszem, visszatértünk az edzőtáborból, és az egyik délután, amikor otthon voltam, nagyon rosszul éreztem magam. Hívtam a csapatorvost, és mondtam neki, hogy tennünk kell valamit, vagy nem tudom, mi fog történni. Még aznap felkerestem egy szakembert, és segítséget kértem tőle. Vártam az estét, hogy bevehessem a tablettát és aludhassak. Az embereket az illúziók, az érzések, a vágyak vezérlik, az ilyen helyzetekben nincs semmink.”