Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: a Salzburg és a Zenit is megnyerte a csoportját! – videóval

Az Európa-liga 5. fordulóját rendezték meg ma este a 2018/2019-es szezonban. Pályán volt többek között a Salzburg, amely a Leipzig csapatát legyőzve lett csoportelső, míg a Zenit is kvartettja élén végzett! Ezzel együtt a lipcsei klub könnyen búcsúzhat, a Celtic pedig továbbjuthat, ahogyan a Zenit csoportjában erre nagy esélye a Slavai Praha csapatának van, de az FC København is versenyben van még. Az A-csoportban a Leverkusen hazai pályán ikszelt, míg a Zürich otthon kapott ki.

Gulbrandsen döntött Salzburgban a Leipzig elleni rangadón! (forrás: twitter.com/EuropaLeague)

Az Európa-liga 2018/2019-es szezonjának utolsó előtti, 5. fordulójában ma este ismét számos mérkőzést rendeztek meg, köztük többek között az A-csoportban a Bayer Leverkusen – Ludogorets Razgrad összecsapást is. A hazaiak már az előző körben bebiztosítták helyüket a kieséses szakaszban, a legjobb 32 mezőnyében, míg a vendég bolgár együttes kiesett.

A papírforma a hazaiak mellett szólt toronymagasan, ehhez képest a találkozó hajráig kaput sem talált a német klub, ráadásul a vendégcsapat Marcelinho révén a 69. percben előnybe került, amikor is a gólszerző úgy talált be, hogy Ozcan kapus fölött emelte be a labdát (0-1)! A hajrában viszont összehozta a Leverkusen az egyenlítést, ugyanis Weiser a 86. minitumban egalizált (1-1)! A végéig már nem változott az eredmény, így a papírforma ugyan valamelyest borult, de pontot mentett a Leverkusen.

UEFA EURÓPA-LIGA, 5. FORDULÓ • A-CSOPORT
Bayer Leverkusen – Ludogorets Razgrad • 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Weiser (86.), ill. Marcelinho (69.)

VIDEÓ HAMAROSAN!


A csoport másik meccsén a már szintén továbbjutott FC Zürich fogadta a ciprusi AEK Larnaca együttesét.

Az első félidő végéhez közeledve a vendégek szereztek előnyt, hiszen a 38. percben Reyes beívelése után Giannou vette be a hazaiak kapuját (0-1)! A fordulást követően jött a válasz, egy zseniális szabadrúgást követően a 75. percben, amikor Khelifi váltotta gólra a pontrúgást (1-1)! Tíz perccel ezután viszont jött az újabb vendég gól! A 85. minutumban Trickovski szerzett előnyt (1-2)! A vége is ez maradt, vagyis 2-1-es sikert aratott az AEK Larnaca svájci ellenfele otthonában.

FC Zürich – AEK Larnaca • 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Khelifi (75.), ill. Giannou (38.), Trickovski (85.)


A B-csoport programjának részeként rendezték meg ma este a Salzburg – RB Leipzig rangadót is. A hazai osztrák együttes már az előző körben kiharcolta a továbbjutást a legjobb 32 mezőnyébe, míg Gulácsi Péter klubja, ám egyben az El-ben nélküle szereplő lipcsei klubnak még hajtania kellett a Celtic csapatával szemben azért, hogy folytathassa szereplését a kieséses szakaszban.

A találkozó 20. percében Gulbrandsen szerzett volna előnyt a hazaiak javára, de löketét Mvogo védeni tudott. A félidő végéhez közeledve villantak a vendégek is, amikor a 44. percben Werner próbálta meg bevenni a hazai kaput, ám próbálkozása mellé ment. Az első játékrész során csak a Salzburg csapata talált kaput, két alkalommal is, gól viszont nem született a szünetig.

A folytatás után is a Salzburg állt közelebb a gólszerzéshez, amikor a 61. percben Wolf löketét védte Mvogo. A 74. percben megtört a jég, és előnybe került a salzburgi gárda, amikor Gulbrandsen vette be az ellenfél kapuját (1-0)! A 84. percben úgy tűnt, hogy növeli az előnyét a Salzburg, de Dabbur gólját les miatt nem adták meg. Ennek ellenére ezúttal is nyert az osztrák együttes, míg a Leipzig a kiesés szélére sodródott ezzel, míg a hazaiak megnyerték a csoportot!

UEFA EURÓPA-LIGA, 5. FORDULÓ • B-CSOPORT
Salzburg – RB Leipzig • 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Gulbrandsen (74.), ill.

VIDEÓ HAMAROSAN!


A kvartett másik meccsén a már kiesett norvég Rosenborg a skót Celtic gárdáját fogadta, amely még nagy versenyt futott a Leipzig együttesével a továbbjutást erő második hely megszerzéséért. Ennek a találkozónak papíron a vendég együttes volt az esélyese.

Az esélyeknek megfelelően a Celtic játszott veszélyesebben, amely a 24. percben Rogic révén majdnem előnybe került, de a hazaiak kapusa, Hansen védte ki az ausztrál játékos lövését. A 30. percben is Hansennek kellett résen lennie, hiszen Forrest is betalált volna, de a hazai hálóőr kivédte a léc alá tartó próbálkozást! A 42. percben viszont már összejött a Celticnek a gólszerzés! Ekkor Forrest beadását követően Sinclair fejese akadt be (0-1)! Az első félidő végeztével tehát egygólos előnyt harcolt ki a vendégcsapat.

A fordulás után kaput eltaláló lövést sem jegyezhettünk fel, így maradt az 1-0-s Celtic előny, amelyből tehát végül győzelem is lett, a papírformát hozta így a skót együttes, amely óriási lépést tett a továbbjutás felé!

Rosenborg – Celtic • (0-1)
Gólszerzők: – , ill. Sinclair (42.)

VIDEÓ HAMAROSAN!


Mak volt a Zenit hőse! (forrás: twitter.com/EuropaLeague)

A C-csoportban a Zenit Szentpétervár csapata a dán fővárosi FC København együttesét látta vendégül. A mérkőzés esélyese a hazai gárda volt, amely jó eséllyel pályázott a továbbjutásra.

Az esélyeknek megfelelően alakultak a mérkőzés eseményei, melynek második félidejében született meg az első gól! Az 59. percben a Zenit szerzett előnyt Mak révén, aki Kuzyayev passza nyomán talált be (1-0)! Innentől kezdve a végéig már nem esett találat, a Zenit pedig ezzel bebiztosította továbbjutását, ahogyan csoportelső helyét is ebben a kvartettben! A koppenhágai gárda a veresége ellenére azonban az utolsó fordulóban még kiharcolhatja a továbbjutást!

EURÓPA-LIGA, 5. FORDULÓ • C-CSOPORT
Zenit Szentpétervár – FC København • 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Mak (59.), ill.

VIDEÓ HAMAROSAN!


A ‘C’ jelű négyes másik mérkőzésén az előző körben már kiesett francia Bordeaux fogadta a jó helyzetben lévő Slavia Praha együttesét.

Az első félidő során nem esett gól, a másodiknak viszont már az elején előnyt szerzett a Bordeaux! A 49. minutumban egy hazai szabadrúgás után De Preville elé került a labda, aki azt nagyszerűen lőtte a cseh fővárosi klub kapujába (1-0)! Az újabb nagy lehetőségek ezután a hajrában adódtak. A hosszabbítás 4. percében Karamoh duplázta volna meg a hazaiak előnyét, de lövése nyomán a labda a kapufán csattant, majd a következő minitumban Sabaly passzát követően Kounde talált be a vendégek kapujába (2-0)! A vége 2-0-s hazai siker lett, viszont veresége ellenére továbbra is továbbjutó helyen áll a prágai együttes, és nagyon közel áll ahhoz, hogy ott legyen a legjobb 32 mezőnyében!

Bordeaux – Slavia Praha • 2-0 (0-0)
Gólszerzők: De Preville (49.), Kounde (90+5.), ill.

VIDEÓ HAMAROSAN!