Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hazai pályán győzött Guardiola Cityje! – videóval

A Premier League 14.fordulójának szombati játéknapján igazi meccsdömping várta az angol foci szerelmeseit. A listavezető Manchester City hazai pályán a Bournemouth együttesét fogadta, ezenkívül pedig további érdekes összecsapásokat is rendeztek szombaton.

Pep Guardiola együttese már a kezdő sípszótól kezdve a kapujához szegezte az Edie Howe által vezetett vendégeket. Leroy Sané már a 20.másodpercben helyzetbe került, de lövése nem találta el a kaput. A hazaiak komoly fölényben futballoztak és sorra dolgozták ki a helyzeteket, a Citynél ezúttal Agüero pihenőt kapott Guardiolától. Ennek ellenére is volt akitől várhatták a szurkolók a gólokat. A 16.percben Zincsenko indítását Begovič ugyan lefülelte, de a kipattanó Bernardo Silva elé került, akinek nem volt nehéz dolga és az üres kapuba bombázott megszerezve negyedik gólját az idei kiírásban. A vendégek előtt az első játékrész első felében nem igazán akadt komoly lehetőség, a hazaiak pedig több alkalommal is növelhették volna előnyüket a második játékrészben. A félidő hajrájában egy kapu előtti kavarodás után Wilson kis híján egyenlíteni tudott, azonban Ederson résen volt és hárított. A City passzivitását pedig a vendégek a 44.percben góllal büntették meg, miután Francis beadását Wilson bólintotta Ederson hálójába.

Szünetről visszatérve Guardiola együttese komoly erőket mozgósítva nagy fölényben futballozva komoly nyomás alatt tartották Begovič kapuját. A vendégek egészen az 57.percig bírták a manchesteriek nagy nyomását, ekkor egy kapu előtti tűzijáték után Sterling ismét vezetéshez jutatta a hazaiakat. A 66.percben Gündogan pontrúgása után hajszálpontos labdát varázsolt Gabriel Jesus fejére, akinek fejesét nagy bravúrral tolta szögletre Begovič. Egy perccel később újabb nagy lehetőséget puskázott el a listavezető, ezúttal Fernandinho lövése suhant el nem sokkal a jobb kapufa mellett. A 75.percben Wilson megszerezhette volna második gólját is, ziccerében azonban nem talála jól el a játékszert. A mérkőzés utolsó tíz percében a City végleg eldöntötte a három pont sorsát, miután Gündögen meglőtte a címvédő harmadik gólját is.

Manchester City – Bournemouth 3-1 (1-1)
Helyszín: Etihad Stadion, Manchester Vezette: Attwell
Gólszerzők: B.Silva (16.), Sterling (57.), Gündogan (80.) ill. Wilson (44.)
Sárga lapok: 
Kiállítás: 

https://www.youtube.com/watch?v=aUkHqeeGACg

A forduló további eredményei:

Crystal Palace – Burnley 2-0
Gólszerzők: McArthur (16.), Townsend (77.)

Huddersfield – Brighton 1-2
Gólszerzők: Jörgensen (1.) ill. Duffy (45+4.), Andone (69.)

Leicester – Watford 2-0
Gólszerzők: Vardy (12., büntetőből), Maddison (23.)

Newcastle – West Ham 0-3
Gólszerzők: Chicharito (11., 64.), F.Anderson (90+3.)