Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Napoli védőjével erősítene a Chelsea

A legfrissebb hírek szerint továbbra is figyelemmel követi egykori játékosait a Napolinál a manapság a Chelsea-t menedzselő Maurizio Sarri. Az olasz szakember állítólag most a londoniak szélsővédekezését erősítené meg, amely szerepre az albán Elseid Hysajt nézte ki.

A 42-szeres válogatott Hysaj tizenöt esztendős kora óta játszik Olaszországban. Az elsősorban jobboldali védőként bevethető játékos az Empolinál nevelkedett, majd 2015 óta erősíti a Napolit. Mostanra alapemberre vált a nápolyiaknál, ám ahogy a klubjának, úgy neki is elmaradnak az igazán átütő sikerek a Juventus árnyékában.

A szakértők szerint viszont Hysaj a Serie A egyik legjobb bekkjévé nőtte ki magát a jobbszélen. Tehetségéről pedig nem felejtkezett el korábbi mestere, Sarri sem, aki állítólag a következő nyáron mindenképpen megvásárolná a 24 esztendős játékost. Az albán légiós szerződése 2021-ig szól a San Paoloba, míg becsült értéke 25-30 millió euró.