Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: Görögországban esett ki a Milan!; az Arsenal és a Sporting is győzelemmel zárt – videóval

Az Európa-liga 2018/2019-es szezonjának csoportküzdelmei ma este fejeződtek be, köztük egy óriási meglepetéssel, ugyanis az AC Milan kiesett, helyette pedig az olasz klubot legyőző Olympiakosz jutott tovább! Ezen felül az Arsenal, és a Sporting is pályán volt, és mindkét továbbjutó győzni tudott, míg a Trnava a Fenerbahce csapatát múlta felül, a Dinamo Zagreb pedig ikszelt, ahogyan a Real Betis is.

Az Olympiakosz játékosai a Milan elleni sikert követően bejutottak a legjobb 32 közé! (forrás: twitter.com/Olympiacos_org)

Az Olympiakosz az Európa-liga utolsó fordulójában az F-csoportban az AC Milan csapatát látta vendégül. A milánói gárda várta kedvezőbb helyzetből a meccset, míg a görög együttesnek győznie kellett a továbbjutás érdekében.

Már a meccs legelején gólt szerezhetett volna a hazai csapat a vendégek korai megingását követően, de szerencsés volt a milánói együttes. A 18. percben pedig más a Milan találhatott volna be, de Higuaín próbálkozását José Sa kapus hárítani tudta. A következő percben a vendégek szögletét követően Bakayoko fejelt volna a léc alá, de az ő próbálkozását is hárította a görög együttes kapusa. A félidő végén villant egy nagyot a hazai klub is, de Fortunis löketet kivédte Reina a 44. percben. A szünethez érve ezzel 0-0 volt az állás.

A szünet után kevéssel előnybe került volna az Olympiakosz, de Fetfatzidis nagy lökete kevéssel mellé ment a 47. percben. Pár perccel később a túloldalon, az 51. minitumban Kessie lőtte rá a kipattanót, de a próbálkozása mellé ment. Az 58. percben a hazaiak részéről Elabdellaoui lövése ment kapura, de Reina hárított. Viszont két perccel később a vendégek szögletét követő hibáik nyomán a lényegében üres kapuba talált be Cisse, ezzel pedig előnybe került a görög klub (1-0)! A 62. percben Cutrone már egyenlített is volna, de próbálkozása mellé ment. A 64. minutumban már a túloldalon születhetett volna újabb gól, azonban Fortounis lövését kivédte Reina, majd a kipattanót Podence juttatta volna a kapuba, az ő lövését pedig blokkolták! A 70. minutumban viszont növelte előnyét az Olympiakosz, amikor egy távoli lövésbe Zapata kapott bele, a labda pedig a vendégek kapujában landolt (2-0)! A 72. percben a milánói gárda egy szöglet után viszont szépített a nem sokkal azelőtt öngólt szerző Zapata fejesét követően (2-1)! A hajrához közeledve még nehezebb helyzetbe került a Milan, ugyanis Abate megmozdulását követően tizenegyest kapott az Olympiakosz! A labda mögé Fortounis állt, aki a 81. minutumban értékesítette is büntetőt, ezzel pedig kettővel vezetett és továbbjutásra állt a hazai gárda, míg a vendégek kiesésre (3-1)! A végéig még próbált a Milan betalálni, ezzel elkerülve a kiesést, ez azonban nem jött össze, így óriási tettet végrehajtva jutott be a legjobb 32 mezőnyébe az Olympiakosz!

UEFA EURÓPA-LIGA, 6. FORDULÓ • F-CSOPORT
Olympiakosz – AC Milan • 3-1 (0-0)
Gólszerzők: Cisse (60.), Zapata (70. – öngól), Fortounis (81. – büntetőből), ill. Zapata (72.)


A kvartett másik meccsén az éllovas, és már továbbjutott Real Betis a kiesett luxemburgi Dudelange ellen vendégszerepelt. A meccsnek tétje már nem igazán volt, a Betis számára pedig még a csoport első helye is megmaradt a Milan veresége miatt, ugyanis Luxemburgban csak egy pontot gyűjtött a 0-0-ra végződő találkozón a spanyol alakulat, mellyel egyben a Dudelange nem zárta pont nélkül a sorozatot.

Dudelange – Real Betis • 0-0

Az F-csoport végeredménye


A londoni Ágyúsok, azaz az Arsenal az Európa-liga E-csoportjából már korábban tovább jutott, ráadásul első helyét is bebiztosította, ma este pedig az utolsó körben az azeri Qarabag csapatát látták vendégül az angol fővárosban.

Hiába nem volt már nagy tétje a meccsnek, Arsenal sikerre lehetett számítani, ami kibontakozóban is volt, amikor a 17. percben Özil passzát követően Lacazette vette be a vendégek kapuját (1-0)! Az első félidőben ezen kívül sok érdekesség nem történt, a hazaiak uralták a játékot, és többször is veszélyeztettek, míg a vendégek egy lövésig sem jutottak el.

A fordulást követően sem igazán változtak az erőviszonyok, és úgy tűnt, újabb gólt szerez az Arsenal, de Nketiah 76. percben szerzett találatát les miatt nem adták meg. A 90. percben azért Saka 2-0-ra módosította volna az eredményt, de ez nem jött össze, középre tartó lövését fogta a vendégek kapusa, Vagner. Ezzel együtt így is végig utalva a játékot győzni tudott az Arsenal, amely tovább folytathatja majd szezonbeli jó teljesítményét a kiesés szakaszban is!

UEFA EURÓPA-LIGA, 6. FORDULÓ • E-CSOPORT
Arsenal – Qarabag • 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Lacazette (17.), ill.


A kvartett másik meccsén a már szintén továbbjutott portugál Sporting Lisszabonban az ukrán Vorszkla Poltava csapatát látta vendégül. A helyzet ugyanaz volt, mint az Arsenal meccsén – tétje ugyan nem volt a találkozónak, de a hazai gárda toronymagasan esélyese volt a győzelemnek.

Viszonylag hamar meg is kezdte a gólgyártást a portugál fővárosi együttes, amely a 17. percben Montero kipattanó utáni fejesgóljával került előnybe (1-0)! A 35. minutumban jött az újabb hazai találat! Ekkor Bruno Fernandes jó passzát váltotta gólra Luis (2-0)! A félidő végén, a 44. percben pedig a harmadik találatát is megszerezte a Sporting, igaz, ez egy öngól volt, ugyanis a menteni igyekvő Dallu a saját kapujába talált (3-0)! A győzelmet ezzel az első félidőben már simán megszerezte a lisszaboni klub, amely több gólt már nem szerzett, igaz, Marques még a 90. percben betalált volna, de hárítani tudott a vendégek kapusa, Tkachenko. A vége tehát nagyon sima lett, nem borult a papírforma a Sporting otthonában sem!

Sporting CP – Vorszkla Poltava • 3-0 (3-0)
Gólszerzők: Montero (17.), Luis (35.), Dallku (44. – öngól), ill.


Az Európa-liga D-csoportjában zajló küzdelmeknek sem volt már tétje az utolsó fordulóban. A Trnava otthonában a második helyen továbbjutott török Fenerbahce vendégszerepelt.

A mérkőzés 41. percében a hazaiak előnybe kerültek, méghozzá egy török játékos révén! Grendel szögletből beívelt labdáját Yilmaz lőtte a vendégek kapujába (1-0)!

A szünet után kevéssel, a 49. percben kétgólosra növelte volna a hazaiak előnyét Jirka, de Tekin védeni tudott. A végéig komolyabb lehetőség már nem is adódott, és a Trnava játékosai csak azt bánhatják, hogy ezzel a győzelmükkel csupán egy ponttal maradtak el a most felülmúlt, és második helyet megszerző Fenerbahce csapatától!

UEFA EURÓPA-LIGA, 6. FORDULÓ • D-CSOPORT
Trnava – Fenerbahce • 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Yilmaz (41.), ill.


A csoport másik meccsén az első helyen már továbbjutott, nagyszerű formában lévő horvát fővárosi Dinamo Zagreb vendége a belga főváros, sokkal szebb időket megélt csapata, az Anderlecht volt, amely az utolsó helyen zárta ezt a négyest. A mérkőzésen túl sok érdekesség nem történt, és 0-0-s eredménnyel zárult az összecsapás.

Dinamo Zagreb – Anderlecht • 0-0

A D-csoport végeredménye