Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: iszonyat unalmas meccsen győzött a Real – mire lesz ez elég?

A spanyol bajnokság 16. fordulójában hazai pályán készült feledtetni a szerdai BL-blamát a Real Madrid, amely az újonc Rayo Vallecanót fogadta.

Kép: AS.com

A top 3-ért hajt a Real Madrid, amely egy kínos, 3-0-ás CSZKA elleni hétközi BL-vereség után ezúttal a Rayo ellen lépett pályára. Az ominózus meccsen ugyan tartalékos volt a Real, de attól még fájó lehetett ez a pofon. Két fordulóval korábban az Eibar is 3-0-ára lepte meg őket, összesen pedig 5 zakójuk van az eddigi 15 meccsükön. A teljesítményük tehát közel sem mondható stabilnak, ám az újonc és egyben kieső helyen álló Rayo ellen hazai környezetben mindenképp kötelező volt a győzelem.

A Bernabeuban sok szurkoló jött össze, habár akadtak üres székek. A hangulat viszont nem volt mámoros. Modric megkapta az álló tapsot Aranylabdája megmutatásakor, ám onnantól visszafogott volt a hangulat. Ez egyfelől a kényes madridi szurkolók maximalizmusával magyarázható, akik vélhetően neheztelnek csapatukra, másfelől pedig azzal, hogy nem igazán történt semmi.

Talán korai ezt még megítélni, de az eddigiek alapján Solari Real Madridja kicsit sem tűnik szórakoztatónak. Többnyire teszik a dolgukat, minimális energiabefektetéssel hozzák az eredményeket, de az attraktív támadófutball úgy tűnik az ő irányítása alatt sem valósul meg. Ez a mérkőzés erre tökéletes példa volt. A 13. percben egy védelmi hibát kihasználva Benzema szerzett vezetést, onnantól pedig már nem sok olyan történés volt, ami miatt fel kellett volna kapni a fejünket. Asensio ordító helyzetben gurította a kapus lábához a labdát – azon túl viszont nem sok mindent láthattunk.

Kép: AS.com

70%-os labdabirtoklás, 3 kaput eltaláló lövés. Hiába uralták a játékot és szorították be a náluk amúgy jóval gyengébb Rayót, nem záporoztak a ziccerek. Kényelmesen támadgattak, próbálták komótosan szétszedni a vendégek védekezését, mindez pedig kiegészítve az álmoskás hangulattal meglehetősen uncsi volt. Amennyiben Madridban show-t akarnak, a jelek szerint talán megint edzőt kéne cserélniük és igazolni még néhány támadót – de ne temessük még Solarit, hátha a szezon második felére csodát tesz a Real Madriddal.

Az adrenalin szint változatlan maradt a második félidőre is, ahol Michel kettős cserével is próbálkozott, hátha attól vesz egy hatalmas fordulatot a mérkőzés, ám nem igazán jöttek be a számításai. Egyszerűen ordított, hogy ez a meccs 1-0 marad. Olyan volt a Real Madrid, mint egy klasszikus olasz csapat, amely csak azért nem végzett 0-0-ra, mert véletlenül talált egy gólt. A fényt az alagút végén csak Ceballos és Vinicius jelentették a hajrában: a két csere volt az egyetlen reményünk, hogy esetleg itt még történik valami.

Hihetetlen, de volt még esemény a végén – még ha nem is az említett két úriember volt az elkövető. A 91. percben ugyanis a Rayo két lövést is megeresztett és csak a szerencsén, valamint Courtois bravúrján múlt, hogy nem egyenlített ki a kiscsapat. De maradt végül az 1-0, így a Real Madridnál sincs ok a bánatra – hábár az is igaz, hogy semmilyen ellenfél sem fog megrettenni ilyen teljesítményt látva. Ettől a csapattól ez kevés. Nem csak a szurkolóik várnak tőlük többet, hanem mindenki más is. Ilyen keretből ilyen keveset kihozni még mindig művészet.

A Real Madrid átmenetileg feljött a harmadik helyre a táblázaton (2 pontra vannak a Barcelona mögött), a Rayo pedig maradt az utolsó előtti helyen.

https://www.youtube.com/watch?v=4YxZprPk_YE

Real Madrid – Rayo Vallecano 1-0 (1-0)
Helyszín: Santiago Bernabeu Stadion (Madrid), Vezette: Bongoetxea
G.: Benzema (13.)
Sárga lap: -, ill. Galvez, Bebe, Imbula
Piros lap: –

Real Madrid: Courtois – Marcelo, Sergio Ramos, Varane, Carvajal – Modric (Valverde), Marcos Llorente, Kroos – Asensio (Ceballos), Benzema (Vinicius Jr.), Lucas Vazquez. Edző: Solari.

Rayo Vallecano: Dimitrevski – Alex Moreno, Velazquez, Galvez (Ba), Tito – Medran (Bebe), Comesana, Imbula – Alvaro Garcia, Embarba (Alegria), Advincula. Edző: Michel.