Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mourinho rövidesen munkába állhat – sajtóhír

A mai napon a Manchester Unitedtől menesztett José Mourinho kirúgása után alig néhány órát kellett várnunk, hogy az első angol lap beszámoljon az elképesztő teóriáról, melyet korábban már maga a “Special One” is pedzegetett…

Az angol Independent nevű lap hozta le elsőként azt a hírt, mely szerint az ideiglenes edzőből vezetőedzővé kinevezett Santiago Solari irányításával gyengén muzsikáló Real Madrid készen áll korábbi edzője kinevezésére a “királyi gárda” kispadjára.

Mourinho már korábban is biztos volt benne, hogy Florentino Perez klubelnökkel való jó viszonyára való tekintettel a Real Madrid bármikor tárt karokkal várja őt, és egyes vélemények szerint a portugál stratéga az utóbbi időben már “direkt” trollkodott a MU kispadján, hogy kikényszerítse a kirúgását és visszatérhessen a Realhoz – vagy mások szerint az Interhez.

Az Old Traffordról kirúgott tréner 2010 és 2013 között volt a Real Madrid edzője, irányítása alatt a spanyol gárda egy bajnoki címet és egy Király-kupát nyert meg.