Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rabiot megegyezett új csapatával – sajtóhír

Nemrég számoltunk be róla, hogy a Paris Saint-Germain bizonytalan ideig nem játszatja a szerződéshosszabbítástól elálló középpályását, az egyik meghatározó helyi lap pedig már azt is közölte, hogy merre tart Adrien Rabiot…

A Le Parisien legfrissebb riportja szerint a PSG-től az idény végeztével távozó Adrien Rabiot már mindenben megállapodott a közös folytatásról az FC Barcelona csapatával. A kiszivárgott információk értelmében a tehetséges középpályás klubváltása jövő nyárra tehető, és a katalánoknak semmilyen összeget nem kell majd fizetnie érte a francia klub számára.

A 23 éves középpályás az elmúlt szezonban 33 bajnoki és 8 BL-meccsel együtt összesen 50 tétmérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, és a jelenleg is futó idényben is eddig állandó lehetőséget kapott, ám a sportigazgató nagyon berágott rá és tiszteletlennek tartja Rabiot-t, amiért nem kötelezi el magát további évekre a csapattal…