Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: Solksjaert nagyon hamar meg fogják szeretni az Old Traffordon!

A “vörös ördögök” megbízott menedzsere ha így folytatja, saját karrierje szempontjából is egy fantasztikus tavasz vár rá.

(Kép: goal.com)

“Először is, ha azt gondolják, nem lesznek kritikusaim, akkor már most tudok egyet-kettőt. Mindenki nagyon figyel majd minket. Itt van például Gary Neville… Ismerjük őt, én különösen, hiszen anno mellette ültem 11 évig az öltözőben. Nos, velem sem fog finomkodni!” – Idézi Solksjaert a goal.com.

“Nem vagyok különleges, ugyan úgy kivezetem a csapatomat a pályára, mint a többi menedzser. Ez az egész a felelősségről szól. Én nem futballozhatok a játékosaimért. Nekik kell megérteniük, hogy egymásért is kell játszaniuk, mégpedig úgy, hogy élvezik is amit csinálnak.” – folytatta a Moldétől “kölcsönvett” norvég szakember.

“A Manchester United filozófiája arról szól, hogy menned kell előre, támadnod kell. A klub fantasztikus történelme, a tradíciók, mind-mind ezt sugallják. Ha szereztél két gólt, jöhet a harmadik. Erről beszélgetünk a csapatértekezleteken is, nem pedig arról, hogy mi volt korábban.” – Így Solksjaer, aki nagyon összeszedettnek tűnt az interjú során.

“A Cardiff ellen megmutattuk, hogyan is akarunk majd futballozni. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz minden mérkőzésünk ilyen. Ettől függetlenül, nem gondolom, hogy sok csapat szívesen nézne szembe a Marcus Rashford, Anthony Martial, Jesse Lingard és Paul Pogba négyessel, ha így futballoznak. Már pedig ha tudnak így játszani, miért is fognánk vissza őket!?” – Tette fe la költői kérdést Solksjaer, majd röviden utalva még arra is, amit az angol lapok írnak vele kapcsolatban: Mégpedig, hogy Sir Alex Ferguson lehet a tanácsadója.

“Természetesen már sokat beszélgettünk. Ha van valaki, aki megfelelő tanácsot tud adni, akkor az csak is Ő. Mégis csak Sir Alex a Főnök!”