Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pogba vezérletével ismét győzött a United! – videóval

Az év utolsó bajnokiját rendezték meg Manchesterben az legendás Old Trafford közönsége előtt, ahol a Manchester United a Bournemouth együttesével mérkőzött meg. 

Sorozatban harmadik győzelmét szerezte meg a Manchester United Ole Gunnar Solskjaer vezetésével. A vörös ördögök ezúttal is a francia Paul Pogba hatható vezérletével gyűjtötték be a három pontot hazai közönség előtt. A United már a találkozó legelején mattolta a Bournemouth védelmét miután az ötödik percben Rashford passza után Pogba talált a hálóba. A  folytatásban is a vörös ördögök domináltak és a félidő hajrájában a manchesteri gárda újabb két alkalommal köszönt be, a 33.percben Herrera asszisztja után Pogba megszerezte második gólját is ami azt jelentette Mourinho távozása óta sorozatban szerzett két gólt a francia klasszis. A félidő hajrájában Rashford növelte háromra a hazai előnyt, míg De Gea ezúttal sem hozta le kapott gól nélkül, a vendégek részéről Aké szépített.

A fordulást követően a hazaiak kicsit biztonságira vették a figurát és csupán a 65.percig csupán egyetlen egy kapuralövéssel próbálkoztak, talán már a fejekben a Newcastle elleni idegenbeli mérkőzés járt. A 72.percben mindössze két perccel azután, hogy pályára küldte Solskjaer Lukakut a belga góllal hálálta meg edzője bizalmát és bizony jelezte szeretne visszakerülni a kezdőbe. Tíz perccel a vége előtt Eric Bailly brutális szabálytalansága után a játékvezető azonnal kiállította az elefántcsontparti védőt. A United ezzel győzelemmel búcsúztatta a 2018-as évet.

Manchester United – Bournemouth 4-1 (3-1)
Old Trafford, Manchester Vezette: L.Mason
Gólszerzők: Pogba (5., 33.), Rashford (45.), Lukaku (72.) ill. Aké (45+2.)
Sárga lapok: Young (36.), Herrera (51.)
Kiállítás: Bailly (80.)