Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Vardy vezette sikerre a Leicestert Liverpoolban – videóval

Ahogyan megszokhattunk, január 1-jén máris rendeznek mérkőzéseket az angol bajnokságban (Premier League), a legelső 2019-es találkozón a kora délutáni órákban két középmezőnybeli, kék-fehér alakulat mérte össze tudását egymással a Goodison Parkban…

A 21. forduló nyitómérkőzésén az Everton csapata látta vendégül a Leicester City együttesét, és mindkét csapat az elmúlt hetek hullámzó eredményeit kijavítva szeretett volna feljebb kapaszkodni a 8-10. helyről. A házigazdák bár több támadást vezettek az első játékrészben, az érdemi kapura lövési próbálkozások rendszerint a vendégek előtt adódtak, akik a második etap elején a vezetést is megszerezték, miután a liverpooliak részéről Michael Keane labdát veszített a saját térfelén, Ricardo Pereira kiugratásából pedig Jamie Vardy hibátlanul helyezett a hosszú sarokba. A folytatásban hiába rohamoztak becsülettel a házigazdák, a “Rókák” védelme kiválóan végezte az elhárítást, és a minimális előnyt egészen a hármas sípszóig megtartották.

Claude Puel együttese az utolsó négy fordulón belül már a harmadik győzelmét aratta és feljött a hetedik helyre, miközben a Chelsea és a Manchester City legyőzése után egy újabb értékes skalppal gazdagodtak. Ezzel szemben az Everton öt körön belül már a negyedik fiaskót szenvedte el és a 10. helyről várhatja a forduló hátralévő mérkőzéseit.

Everton – Leicester City 0-1 (0-0)
Gólszerző:ill. Vardy (58.)

A Premier League újévi fordulója a mai napon 16 órától az Arsenal – Fulham, 18:30-tól pedig a Cardiff – Tottenham találkozókkal folytatódik tovább.