Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FC Barcelona: vasárnaptól új mezben Messiék!

Az idei év első tétmeccse előtt pár nappal fedte fel az FC Barcelona és a Nike a klub új mezét, amelyet a világ egyik legjobb csapatának játékosai a mérkőzések előtt fognak viselni, a bemelegítés során.

2019-ben először vasárnap lép pályára az FC Barcelona. Lionel Messi és társai a Getafe otthonában köszöntik az új évet, amely találkozó folyományaként fog debütálni a már az imént említett dressz. Az amerikai Nike által, a legkorszerűbb anyagból kifejlesztett mez segít majd a Barca sztárjainak az optimális felhozó bemelegítés végrehajtására. Az új trikó ég szín kék lesz, ám természetesen a hagyományos kék és gránátvörös színek is megjelennek majd rajta.

A tervek szerint a Barca az idei naptári évben végig ezt a ruhadarabot fogja használni hazai fronton, ebbe beleértve mind a kupa, mind a bajnoki meccseket.