Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Barcából helyettesítené sérült klasszisát a Spurs – sajtóhír

Harry Kane hosszú hetekig tartó sérülése következtében a Tottenham csapata kénytelen lesz a januári átigazolási időszakot a csatárerősítésre (is) használni, ennek érdekében az angol lapok már egy komoly kiszemeltet is feljegyeztek…

A Daily Star információi szerint a Tottenham komolyan fontolóra vette a tehetséges szélső, Malcom leigazolását az FC Barcelonától, miután klasszis gólvágója az elmúlt hétvégi, Manchester United elleni vesztes rangadón bokasérülést szenvedett.

A jelenleg bokasérüléssel bajlódó brazil szélső jövő hónapban ünnepli 22. születésnapját, és a Barcelona színeiben a három sorozatban együttesen csupán kilenc mérkőzésen jutott szóhoz, noha sokak szerint tehetsége és rátermettsége alapján több lehetőséget érdemelne. Megvásárlása iránt Kínából, kölcsönvételéről számos európai csapat érdeklődött, a katalánok azonban eddig kitartottak múlt nyári vételük mellett.

A Spurs már a Girondins Bordeaux-tól szerette volna leigazolni Malcomot, aki végül emlékezetes körülmények között – az AS Roma helyett – a Barcát választotta a legutóbbi nyári átigazolási időszak során, most azonban könnyen lehet, hogy a londoniak mindent be fognak dobni érte…