Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Király-kupa: Dembelé volt a Barca továbbjutásának a kulcsa! – videóval

Három meccset is rendeztek ma este a Király-kupában Spanyolországban. A legnagyobb figyelem természetesen a Barcelona visszavágóját övezte a ma esti nyolcaddöntők közül, ugyanis az odavágón 2-1-es vereséget szenvedett a Levante otthonában a katalán klubóriás. Ezúttal azonban nagyon simán diadalmaskodott a gránátvörös-kék alakulat, melynek győzelmét Dembelé és Messi szállították! Az est többi meccsén sem volt hiány a gólokban: a Betis idegenben jutott tovább, míg az Espanyol sima hazai győzelmet aratva van ott a legjobb 8 csapat mezőnyében, azaz a negyeddöntőben!

Dembelé kétszer is betalált gyors egymasuegymás a vendégek kapujába, mellyel megalapozta a Barcelona továbbjutását! (forrás: twitter.com/FCBarcelona)

A Barcelona együttese hazai pályán fogadta a Király-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a valenciai Levante csapatát, amely odahaza 2-1-es sikert aratott az odavágón a gránátvörös-kék alakulattal szemben.

Ezúttal a katalán klubóriás sokkal nagyobb neveket vonultatott fel a pályán, mint a múltkori odavágón, így a kezdőben kapott helyet többek között Messi, és Rakitic is, a múltkori kezdőhöz képest pedig a támadó szellemű játékosok közül természetesen ott volt a pályán Dembelé, és Coutinho, ahogyan szintén játszott Vidal is. A kispad is erős volt, ahol Luis Suárez, Pique és Busquets is helyet kapott.

A 15. percben már villant is a Barca Messi révén, aki szabadrúgásból lőtt kapura, de próbálkozását hárította vendégek hálóőre, Fernandez. Tíz perccel később is Messi lövésénél kellett mentenie a Levante kapusának, aki állta a sarat az argentin klasszissal szemben. Egy perccel ezután, vagyis a 26. minutumban is közel járt a gólszerzéshez a barcelonai alakulat, amikor is Coutinho betett labdáját Murillo fejelte volna be, ám a játékszer fölé ment. A 30. percben tört meg a jég, ekkor született meg a meccs első gólja, mellyel előnybe került a Barcelona! A hazaiak vezető találatát Dembelé szerezte, akinek lövése megpattanva talált utat a kapuba, ezzel pedig már a Barca állt továbbjutásra több idegenben lőtt góljának köszönhetően (1-0)! Egy perccel később jött az újabb Barcelona találat, és egyben Dembelé második gólja is! A francia fiatal Messi passza után pöccintette a labdát a kapuba a hálóőr fölött, aki épphogy bele tudott kapni a játékszerbe, de így is szépségdíjas találattal növelte kétgólosra a hazaiak előnyét Dembelé (2-0)! A 39. percben Messi a gólpassza mellé egy gólt is szerzett volna, ám ismét résen volt vele szemben a Levante kapusa, aki újból hárította az argentin lövését. A félidő végén, a 45. percben Coutinho is betalálhatott volna, de az ő lövését is kivédte a vendégek hálóőre. Az első játékrészben már több találat nem is esett, de így is megnyugtató, kétgólos előnyre tett szert a katalán gigász.

Messi az első félidei gólpassza után maga is betalált, neki pedig Semedo szolgáltatta az assszisztot (forrás: twitter.com/FCBarcelona)

A fordulást követően nem kellett sokat várni arra, hogy a labda újra a Levante kapujában landoljon, azonban Coutinho 51. percben szerzett találatát les miatt nem adta meg a játékvezető. Három perccel később viszont Messi talált be szabályosan, aki Semedo igencsak jó passza után tudott eredményes lenni (3-0)! A 73. percben újból Messi és Dembelé játszott össze, akárcsak a második gólnál, és újból utóbbi lehetett volna eredményes, de a francia fiatal lövése mellé ment. A 76. percben a 63. minutumban Coutinho helyét átvevő Luis Suárez nagy lökete eredményezett kis híján újabb gól, viszont Fernandez kapus nagyot védett. A 82. minitumban jó helyről, a tizenhatos közvetlen előteréből végezhetett el szabadrúgást a Levante, a labda mögé pedig Bardhi állt, ám próbálkozása a sorfalban landolt, majd a vendégek ismétlése mellé ment. Legközelebb a gólszerzéshez a ráadás első percében járt, amikor Emmanuel Boateng lövése a kapufán csattant! Végül újabb gól már egyik oldalon sem született, de így is meggyőzően, és könnyedén aratott sima sikert a Barcelona, amely ezzel 4-2-es összesítéssel jutott be a negyeddöntőbe!

Király-kupa • Nyolcaddöntő, visszavágó
Barcelona – Levante • 3-0 (2-0) | Tj.: Barcelona, 4-2-es összesítéssel
Helyszín: Camp Nou, Barcelona – 42.838 néző
Gólszerzők: Dembelé (30., 31.), Messi (54.), ill.


Az est korábbi meccsei közül az első a Real Sociedad – Real Betis összecsapás volt, melynek odavágóján nem született gól.

A visszavágón is kellett egy darabig várni arra, hogy találatot láthasson a publikum, ráadásul rövid időn belül két gól is született! Előbbinek viszont nem örülhettek a hazaiak, ugyanis Caneles révén szerzett előnyt a Betis (0-1), ám a 40. minutumban jött is az egyenlítés Zubeldia révén (1-1)! Az első félidő újabb gólokat már nem hozott, de helyzetek az első játékrész során adódtak mindkét oldalon bőven. A szünethez érve viszont a vendégek örülhettek, ugyanis akkor ők álltak továbbjutásra idegenben lőtt góljuknak köszönhetően.

A fordulást követően egy ideig megintcsak gólcsend volt, majd a 62. percben Merino góljával fordított a Sociedad Januzaj passzát követően (2-1)! Ezzel pedig már a hazaiak voltak ekkor a továbbjutók, ám most sem kellett sokat várni a válaszra, bár kicsivel többet, mint az első félidőben. A 70. percben ugyanis Loren szállította a Betis egalizáló találatát (2-2)! A hazaiak igyekeztek kiharcolni a továbbjutást a legvégéig, de a második félidőben hiába próbálkoztak többször, és hiába volt csupán egy kaput találó lövése a Betisnek, a vendég együttes így is bejutott a legjobb 8 közé. A végén még vendég részről Lo Celso számára villant a piros, aki második sárga lapját bezsebelve hagyta el korábban a pályát, de ennek már nem volt döntő jelentősége, bár még ekkor is volt 4 perc a beígért 5 perces hosszabbításból, de nem tudott tehát betalálni a hazai gárda. Így a 2-2-es döntetlen a Betisnek kedvezett idegenben ezen a kiélezett mérkőzésen.

Real Sociedad – Real Betis • 2-2 (1-1) | Tj.: Real Betis, 2-2-es összesítéssel, több idegenben lőtt góllal
Gólszerzők: Zubeldia (40.), Merino (62.), ill. Canales (37.), Loren (70.)
Kiállítás: – , ill. Lo Celso (90+1.)


Az est második meccse, az Espanyol – Villarreal már az előző találkozó közben kezdetét vette, és egy négygólos, 2-2-es döntetlent hozó odavágó után folytatódott ez a párharc.

A két idegenben szerzett góljának köszönhetően optimistán várhatta a találkozót a hazai barcelonai csapat, amely ráadásul a 34. percben előnybe is került büntetőből, melyet Piatti értékesített (1-0)! Három perccel később újból tizenegyest végezhetett el hazai gárda, melyet Iglesias váltott gólra, így már kettővel ment az Espanyol, amely nagyon közel került ezzel a továbbjutáshoz (2-0)! Viszont az első félidőben még jött a vendégek fiatal nigériai tehetsége, Chukwueze, aki a 42. percben szépíteni tudott (2-1)!

Ám hiába jött a Villarreal szépítő gólja, ugyanis a 74. percben ismét betalált Iglesias, aki már akcióból volt eredményes, méghozzá a szünet után kevéssel becserélt Vila labdáját a vendégek kapujába juttatva (3-1)! Ezzel végleg eldőlt a továbbjutás, már csak azért is, mert újabb találatot nem hozott a meccs, így talán a vártnál simábban dőlt el ez a párharc a ma esti visszavágóján.

Espanyol – Villarreal • 3-1 (2-1) | Tj.: Espanyol, 5-3-as összesítéssel
Gólszerzők: Piatti (34. – büntetőből), Iglesias (37. – büntetőből; 74.), ill. Chukwueze (42.)