Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Londonon belül válthat csapatot a Chelsea kapitánya – sajtóhír

Az angol Premier Leaguben szereplő Chelsea együttese sajtóhírek szerint még a januári átigazolási időszakban megválhat csapatkapitányától.

Több angliai portál is arról számolt be az elmúlt időszakban, hogy a Chelsea 33 esztendős kapitánya, Gary Cahill még januárban elhagyja a „Kékeket”. A rutinos játékos távozása nem lenne meglepő, hiszen Maurizio Sarri irányítása alatt szinte teljesen kiszorult az első csapatból. Az idei szezonban mindössze 7 találkozón jutott szóhoz, de ennek ellenére rengeteg klub csábítja a játékost.

Az egyik legaktívabb érdeklődő a kiesés ellen küzdő Fulham, amely a napokban Ryan Babelt szerződtette. Claudio Ranieri együttese ugyanakkor további tapasztalt játékosokat igazolna, amelybe tökéletesen beleillene Cahill is. Az olasz mester a Sky Sportsnak így nyilatkozott a Chelsea kapitányával kapcsolatban.

„Gary egy nagyon fontos játékos, és számunkra fantasztikus lenne. Nem tudom, hogy akar-e jönni hozzánk, és küzdeni velünk a kiesés ellen.” – árulta el Ranieri.

A 61-szeres angol válogatott Cahill-t egyébiránt az Arsenal, a West Ham, a Bournemouth és az Aston Villa is a soraiban tudná a pletykák szerint.