Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megegyeztek a Barca középpályásának klubváltásáról – sajtóhír

A korábbi információkkal összhangban, spanyol médiaértesülések megerősítették, hogy az FC Barcelona megállapodott legfőbb kérőjével a katalánoknál mellőzött középpályás klubváltásáról, s a transzfer hamarosan hivatalos lehet…

A Mundo Deportivo értesüléseire hivatkozva a RAC1 megerősítette, hogy Denis Suarez rövidesen az Arsenal játékosa lesz, miután az “Ágyúsok” 2 millió euróért kölcsönveszik a középpályást, nyáron pedig további 20-ért véglegesen is megvásárolhatják őt a gránátvörös-kékektől.

A 25 éves középpályást leginkább a londoniak menedzsere, Unai Emery szeretné már az Arsenalnál látni, aki a lapok értesülései szerint már hosszú ideje szemez a katalánok kegyvesztettjével.

Suarez először 2013-ban került a katalánok birtokába a B csapathoz, megfordult a Sevilla és a Villarreal együtteseinél, két évvel ezelőtt azonban érvényesítették a visszavásárlási opciót és az elmúlt két szezont már újra a gránátvörös-kékek alkalmazásában töltötte, miközben 36, ill. 27 tétmérkőzésen játszott. Ezzel szemben az idei szezonban eddig csupán négy kupa-meccs, valamint két-két és BL-találkozó jutott neki.