Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: hatgólos mérkőzés Firenzében, Muriel duplával tért vissza! – videóval

Fordulatokban és gólokban gazdag mérkőzést játszott egymással a Stefano Pioli vezette Fiorentina és a Marco Giampaolo által irányított Sampdoria a Serie A 20. fordulójának vasárnapi játéknapján…

Remek találkozót játszott egymás ellen a Fiorentina és a Sampdoria, hiszen a két csapat közötti összecsapás folyamán fordulatokban és a gólokban sem volt hiány. A vezetést a 34. percben Muriel révén a hazai csapat szerezte meg a vezetést, majd néhány minutummal később Fernandes butasága miatt emberhátrányba került Pioli legénysége. Ezt a lehetőséget még a félidő előtt ki is használta a Sampdoria, a 44. percben Ramirez váltott gólra egy szabadrúgást. A fordulást követően nagy meglepetésre nem Giampaolo tanítványai kerültek előnybe, hanem ismételten a Fiorentina, méghozzá újfent Muriel révén. A véghajrában aztán fordítani tudott a Samp, a 81., majd a 85. minutumban egyaránt Quagliarella volt eredményes. Úgy tűnt, a Sampdoria behúzza a három pontot, ám a 90+2. percben jött Pezzella és végül pontot tudott menteni az emberhátrányban futballozó Fiorentina! 

Fiorentina – Sampdoria 3-3 (1-1)
Gólszerzők:
Muriel(34., 70.), Pezzella(90+2.) ill. Ramirez(44.), Quagliarella(81., büntető, 85.)
Kiállítva: Fernandes(39.) ill.