Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Manchester Unitedtól igazolna védőt a Levante – sajtóhír

Sajtóértesülések szerint a spanyol élvonalban (La Liga) szereplő Levante együttese a Manchester United védőjét szerződtetné.

A Fulham színeiben nem igazán sok lehetőséget kap a holland.

Az ESPN szellőztette meg a hírt, hogy a La Ligában 10. helyen álló Levante szemet vetett Tim Fosu-Mensahra, a Manchester United védőjére. A holland válogatott bekk jelenleg a Fulham együttesénél szerepel kölcsönben, de a Craven Cottage-n nem számol vele különösebben Claudio Ranieri vezetőedző.

Ennek függvényben a jelenlegi kontraktusát akár fel is bonthatják a londoni gárdánál, s tovább is állhatna minden gond nélkül. Ráadásul egy olyan klubhoz szerződhetne a 21 esztendős védő, ahol nem a kiesés ellen kell küzdeni, hanem az európai kupaindulásért lehet harcolni. Ez pedig a fejlődését nagyban meghatározhatná Fosu-Mensahnak, akit egyébiránt nagy tehetségnek tartanak, ugyanakkor ezt nem nagyon tudta még kibontakoztatni.

A hírek szerint a Levante a szezon végéig kölcsönben igazolná le a jobb-, és középhátvédként is bevethető labdarúgót.