Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Genoa: a Betisből és az MTK-ból igazoltak – hivatalos

Az olasz bajnokság (Serie A) középmezőnyében tanyázó kultikus csapata, a Genoa a péntek esti órákban két játékos érkezesét is hivatalosan bejelentette, azok után, hogy Krzysztof Piatek az AC Milanhoz távozott az együttestől

Az olasz középcsapat másfél évre kölcsönvette a Real Betis csapatától Antonio Sanabria játékjogát, akit jövő nyáron 20 millió euróért cserébe véglegesen is megvásárolhatnak.

A 22 éves paraguayi csatár annak idején a Barcelona korosztályos csapataiban cseperedett és Olaszország sem teljesen ismeretlen számára, hiszen megfordult az AS Roma és a Sassuolo kötelékében, mígnem 2016. nyarán az olasz fővárosi csapattól 7.5 millió euró ellenében nem szerződött a sevillai zöld-fehérekhez. A Betis alkalmazásában a 2017-2018-as szezonban nyolc gólig jutott, a mostani kiírás derekánál pedig hat gólt szerzett: kettőt a bajnokságban, kettőt a Király-kupában és kettőt az Európa-ligában.

A genovaiak másik igazolása 19 esztendős magyar középpályás, Schäfer András személyében 1 millió euróért az MTK Budapest csapatától érkezett, aki a jelenlegi élvonalbeli szezonban 14, a kék-fehérek tavalyi másodosztályú szezonjában pedig 28 mérkőzésen jutott lehetőséghez.