Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Játékossors: újra visszatért Brazíliába a CSZKA Moszkva legendája – hivatalos

A brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Corinthians együttese hivatalosan is bejelentette, hogy újra szerződtette korábbi játékosát, Vágner Love-t.

2020-ig kötelezte el magát régi-új klubjához Vágner Love. (kép: Corinthians)

A jelenleg 34 esztendős csatár korábban, 2015-ben már futballozott a Corinthians színeiben, amikor az ő hathatós segítségének, szám szerint 14 góljának is köszönhetően a „Cor Timao” megnyerte hatodik brazil bajnoki címét.

Vágner Love több, mint egy évtizeddel ezelőtt vált Európában is ismert futballistává még a CSZKA Moszkva színeiben. A népszerű orosz klubhoz még 2004-ben igazolt nevelőegyüttesétől, a Palmeirastól. A „Katonákkal” rögtön az első szezonjában megnyerte az UEFA-kupát. A lisszaboni döntőben 3:1-re verték a Sporting gárdáját, amely mérkőzésen Vágner Love is betalált.

Vágner Love a 2005-ös UEFA-kupa döntőben. (kép: UEFA)

Az orosz fővárosi csapattal hazai téren is rendkívül sikeres volt a támadó, hiszen több bajnoki-, kupa-, és szuperkupa győzelemnek is a részese volt. 2009-ben Vágner Love elkezdte a „vándormadár” életét, hiszen hazája és Moszkva között ingázott több ízben is. A CSZKA színeiben összesen 244 mérkőzésen lépett pályára, melyeken 120 gólt szerzett összesen. Ezzel toronymagasan a klub legeredményesebb játékosává vált.

Legutóbb a török Besiktas színeiben láthattuk a 25-szörös brazil válogatott csatárt futballozni, de korábban megfordult még a kínai SD Luneng, a francia AS Monaco és a török Alanyaspor együtteseiben is.