Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Arsenal kölcsönvette a Barca középpályását! – hivatalos

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal hivatalos weboldalán számolt be arról, hogy a szezon végéig kölcsönvette az FC Barcelona középpályását, Denis Suarez-t…

Megtörtént a hivatalos bejelentés, azaz a 2018/2019-es kiírás hátralevő részét az Arsenalban tölti Denis Suarez. A spanyol középpályás és Unai Emery egyébként nem először dolgozhatnak együtt, hiszen korábban a Sevillában már futballozhatott Emery kezei alatt Denis Suarez. 

Denis Suarez-t 2013 nyarán a Manchester Citytől igazolta le az FC Barcelona 1,5 millió euró ellenében, de akkor még a katalán gárda B csapatához csatlakozott. Következő évben a Sevillához került kölcsön, majd az utána lévő idényben a Villarrealhoz írt alá, de a szerződésébe foglalt opciós vásárlási jognak köszönhetően a Barca egy év után vissza is vásárolta. Suarezhez nagy reményeket fűztek a klub szurkolói, ám a középpályás nem tudott a katalán gárda alapemberévé válni.