Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: Kemény önkritika a középpályástól!

Miután az FC Barcelona csak nagy nehézségek árán tudott hazai pályán egy pontot megmenteni a Valencia elleni szombati bajnokiján, értelemszerűen a katalánok nem voltak elégedettek a döntetlennel. Ivan Rakitic különösen nem!

(Kép: marca.com)

A horvát középpályás ugyanis a kelleténél talán keményebb önkritikát fogalmazott meg a csapat teljesítményét illetően.

“Az első fél órában egyszerűen pocsék teljesítményt nyújtottunk. Mintha elfelejtettünk volna futballozni, és mint a kézilabdában, csak járattuk körbe és körbe a labdát. Ez még akkor is bosszantó, ha tudtuk, hogy nem lesz könnyű a Valencia ellen játszani, már csak azért sem, mert az elmúlt hetekben visszatért az önbizalmuk.” – Fogalmazta meg csalódottságát Rakitic.

“Az első félidő végére azért már magunkra találtunk, úgy érzem dominálni is tudtunk, de így is nagyon nagy erőfeszítésekre volt szükségünk ahhoz, hogy pontot szerezzünk.” – Tette még hozzá a világbajnoki ezüstérmes játékos, aki a megsérülő Lionel Messiről is ejtett pár szót.

“Ő a legfontosabb játékosunk. Olyan érzésem van vele kapcsolatban, hogy soha nem fogja tudni abbahagyni a góllövést. Reméljük nem komoly a sérülése, és minél előbb 100%-os állapotba kerül!”