A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Bár sokáig kacérkodott a hazatéréssel vagy az európai szerződéssel, Dzsudzsák Balázs a vasárnapi napon bejelentette, hogy a 2019-2020-as idény végéig szerződést hosszabbított eddigi klubjával az Egyesült Arab Emirátusokban…
Dzsudzsák Balázs szeptember közepén írt alá az al-Ittihad Kalba csapatához, amely a téli szünetben a nyolcadik helyen áll a 14 csapatos bajnokságban. A közel két hónapos pihenő után hétfőn folytatódik az egyesült arab emírségekbeli liga, jövő kedden éppen Dzsudzsák volt csapatát, az al-Vahdát fogadják.
A 32 éves magyar válogatott csapatkapitány 11 mérkőzésen lépett pályára mostani csapata színeiben, három gólt és két gólpasszt jegyzett, az elmúlt hetekben Magyarországon is edzett, ám végül sem a címvédő MOL Vidi, sem pedig a trónfosztásra törő Ferencváros csapatához nem szerződött le, s jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a következő idény végéig biztosan az araboknál fog futballozni.
A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
Brazil labdarúgót szemeltek ki a Vörösök…
A klubelnök erősítette meg a változást…
A klub nyitott az ötletre…
Több nagy múltú csapat került a mezőnybe…
Komoly összegre számítanak támadójukért a németek…
A hosszú ideje rebesgetett létszámemelés is szóba került…
Leírhatatlan boldogság érte az újoncot…
Kialakult néhány izgalmas négyes…
Hivatalos bejelentés egyelőre nem született…
Sikerült bennmaradni az A-ligában…
Megannyi klub érdeklődik a játékos iránt…
Ezredik mérkőzését játssza a nemzeti csapat…