Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Király-kupa: idei legjobb teljesítményével is kikapott a Real, a Barca a döntőben – videóval!

A döntőbe kerülés volt a tét a Real Madrid és a Barcelona összecsapásán, amit a fővárosiak várhattak lépéselőnyből és ők is élvezhették a hazai pálya előnyét – mégsem örülhettek a végén.

Kép: AS.com

Hihetetlen, mekkora erővel bír az akarat. Az előző hétvégén a Real Madrid játékát nézve az a gondolat merülhetett fel, hogy ennyi formán kívül játszó klasszist más csapatban nem látni. Most pedig egy igazi rangadón, ahol presztízs van és a büszkeségük forog kockán, hirtelen magukra találnak. Már az odavágón is meglepő volt, mennyire koncentráltak tudtak maradni – ennek is köszönhető, hogy a Camp Nouban 1-1-et tudtak elérni, így lépéselőnyből várhatták a második felvonást.

Solari nem hazudtolta meg magát, egyedül Keylor Navas jelenléte volt változás a kezdőben a fix csapathoz képest. A túloldalon talán Sergi Roberto feltűnése lehetett meglepő a középpályán, de általánosságban így is elmondható: a két fél nagyjából a legerősebb összeállításban feszült egymásnak. A kezdés egyértelműen a fehér mezeseknek sikerült jobban, akik az első 10 percben agresszívak voltak, letámadtak, ez pedig egyáltalán nem ízlett a Barcelonának. Egyértelműen látszott a hazaiakon a tudatosság, ez a kezdeményező készség pedig határozottan jól állt nekik.

Az első játékrészben többször is helyzetbe tudtak kerülni, ráadásul ezek egy része egyértelműen ziccer volt. A főszerepet ezek során Vinicius vállalta, aki a szokottnál jóval többet mozgott be, a pálya közepe felé; ám ugyanakkor a rutintalansága és a koncentráció hiánya párszor így is kiütközött. A brazil 2-3 gólt is lőhetett volna, de döntő helyzetekben vette át rosszul a labdát, vagy durrantott pár centivel fölé – ezekből a lehetőségekből Cristiano Ronaldo jó eséllyel betalált volna anno. Ezek jelentették a Real nagy esélyét, ám a haza támadók nem tudtak gólt szerezni. Kérdés volt, nem üt-e ez vissza?

A túloldalon komolyabb gondokkal küzdöttek. Kellet egy jó 20 perc, mire összekapta magát rendesen a Barca és úgy tudta járatnia  labdát, ahogy szerette volna. A támadásépítésben sok problémájuk volt, különösen az, hogy a támadó hármasukat elég nehezen tudták játékba hozni. Suarez és Messi keveset találkozott a labdával, Dembele pedig többnyire nem sok sót evett meg Carvajal mellett (habár egyszer sikerült leültetnie a spanyolt és akadt pár veszélyes beadása is). Persze a vendégek sem voltak teljesen veszélytelenek, de az átütő erő egyértelműen hiányzott a támadásaikból. A meccs első felében szépen tartotta féken őket a Real. A fővárosiak remek munkát végeztek.

Kép: AS.com

Jött azonban a második félidő és bizony komoly változások történtek a játék képét illetően. Történt ugyanis az 50. percben valami, amim felforgatta a dolgokat: hirtelen előnybe került a Barcelona. Egy gyors akciót vittek végig, ahol a madridiak nem voltak elég határozottak hátul, Dembele pedig egy szép visszapasszal megtalálta Suarezt, aki pedig góllal fejezte be az akciót. És itt az előző mondat végén van a hangsúly. A lehetőségei ugyanis megvoltak korábban a Realnak is, ám ők elszalasztották őket. Itt viszont az első igazán komoly sansszal élni tudtak.

Itt azonban még nem volt vége, készült visszavágni a hazai csapat. Vinicius vezetésével támadni kezdtek, akadt pár szép próbálkozásuk is. A brazil szélső beadását például a remekül játszó Reguilon fejelhette közelről kapura, ám ter Stegen hihetetlen bravúrral hárítani tudott. Pár perccel később pedig Vinicius maga próbálkozott, Ronaldót megszégyenítő mozdulatokkal szédítette a védőket, ám végül a lövése pár centivel mellé szállt. Vinicius hihetetlen meccset játszott, ha a gólokkal nem marad adós, akkor simán meglehetett volna a győzelem számukra.

Ez azonban nem volt opció, főleg a 69. perc után: egy barcelonai kontra végén Varane segítette a saját kapujába a labdát (ha nem ért volna bele, akkor Suarez lőtte volna be). Sőt, szinte rögtön utána tizenegyest is kapott a Barca, amit Suarez nagyon magabiztosan értékesített. Eldőlt a meccs. Nem volt benne a 0-3, de ezt teszi a hatékonyság. A Real Madrid idei egyik legjobb meccsén van túl, még ha ez az eredményből nem is jön át. Lazán nyerhettek volna, de nem csaptak le a lehetőségeikre – szemben a Barcelonával, akik formán kívül is ott voltak, amikor ott kellett lenniük.

Összesítésben így 4-1-el a Barcelona jutott tovább, ellenfelük pedig vagy a Betis, vagy pedig a Valencia lesz majd a fináléban.

https://www.youtube.com/watch?v=i1RbXWXjjpk

Real Madrid – Barcelona 0-3 (0-0)
Helyszín: Santiago Bernabeu Stadion (Madrid), Vezette: Sanchez Martinez
G.: Luis Suarez (50., 72. – büntető), Varane (69. – öngól)
Sárga lap: Busquets, Semedo, ill. Lucas Vazquez, Casemiro
Piros lap: 

Real Madrid: Keylor Navas – Regulion, Sergio Ramos, Varane, Carvajal – Kroos, Casemiro (Fede Valverde), Modric – Vinicius Jr. (Asensio), Benzema, Lucas Vazquez (Bale). Edző: Solari.

Barcelona: ter Stegen – Jordi Alba, Lenglet, Pique, Semedo – Rakitic, Busquets (Arthur), Sergi Roberto – Dembele (Coutinho), Luis Suarez (Arturo Vidal), Messi. Edző: Valverde.