Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb PL-edző menesztés előtt?

Claude Puel után nem sokkal újabb PL menedzser kerülhet a menesztés sorsára, ugyanis a Fulham is egyre nagyobb gödörben van, így őket is “megcsaphatja a változás szele”. 

Oly annyira, hogy edzőjük, Claudio Ranieri is megerősítette, hogy nem tudja, hogy biztonságban van-e az állása, vagy nincs.

A Fulham 4 mérkőzéses vereségsorozatban van, ennek (is) köszönhetően egyre távolabb a bent maradást érő 17. hely, szám szerint az már 10 pont. Azon pedig az épp tegnap a Fulhamet verő Southampton “csücsül”, így a tegnapi mérkőzés több szempontból is igen fontos lett volna, mondhatni “élet-halál” harc volt.

A korábbi Leicesterrel nem is olyan régen bajnoki címet ünneplő olasz, Ranieri 2018 novemberében vette át a londoni csapat irányítását, ám vele sem mennek úgy a dolgok, ahogy azt a vezetőség elképzelte.

A Fulham egyébiránt a hétvégén a Chelsea csapatát fogadja, így sok jóra ott sem számíthatnak.