Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elküldte játékosát a Los Angeles Galaxy! – hivatalos

Az MLS-ben, vagyis az észak-amerikai profiligában (amelynek új szezonja ma este indul!) szereplő Los Angeles Galaxy együttese megvált egyik támadójától!

Giovani dos Santos már nem a Los Angeles Galaxy játékosa, a klub kötelékébe pedig 2015 óta tartozott (forrás: us.as.com)

Hiába szerepelt kiemelt státuszban a mexikói Giovani dos Santos a Los Angeles Galaxy csapatánál az MLS-ben, a kaliforniai klub úgy döntött, megválik játékosától. Alapvetően is csupán három kiemelt fizetésű labdarúgó lehet egy klubnál a ligában, és mivel Zlatan Ibrahimovic, Roman Alessandrini, valamit Giovani testvére, Jonathan dos Santos is ebben a státuszban szerepelt, így minimum ebből a kategóriából kiesett volna a 29 esztendős futballista. Azonban a klubnál úgy döntöttek, nem is tartják meg játékosukat. Ez persze lehetett a nagyobb fizetési igény miatt, de oka az is lehet, hogy a 2015 óta a Galaxy csapatában szereplő Giovani mindössze 10 mérkőzésen lépett pályára az előző szezonban, és csupán 3 alkalommal volt eredményes. Klubjánál a 6 millió dolláros éves bérét egy összegben ki is fizették neki, hiszen még szerződése egy évig kötötte volna a Galaxy-hoz. Ezzel együtt Giovani dos Santos továbbra is az MLS-szel áll szerződésben, így a liga akár más klubnak is átadhatja a játékjogát, de természetesen másik bajnokságba is. Ha a ligán belül maradna, akkor az új együttesének nem kellene kompenzációt adnia a játékosnak a fentiek értelmében. Tavaly egyébként a liga 5. legjobban fizetett játékosának számított a mexikói támadó.

Dos Santos összesen 2015 óta, vagyis mióta az MLS-ben szerepel összesen csupán egy szezonban szerzett 6-nál több gólt, a Galaxy színeiben pedig 77 mérkőzésen 26-szor volt eredményes. Korábban volt a Barcelona játékosa is a mexikói, és igencsak nagy tehetségnek lehetett tartani, ám úgy látszik, nem váltotta be, legalább is Los Angelesben a hozzá fűzött reményeket a támadó.