Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: a 98. percben győzte le a Huesca a Sevillát – videóval

Igazán izgalmas vége lett a Huesca – Sevilla találkozónak, ám a végén nem Pablo Machin csapata örülhetett, hiszen a 100. percig tartó mérkőzésen a hazaiak szerezték meg a győztes gólt az utolsó pillanatban. A nap korábbi mérkőzésein a Villarreal nem tudta legyőzni az Alavest, az Espanyol pedig hármat gurított a Real Valladolidnak. 

Forrás: laliga.es

Huesca – Sevilla:

Meglepetésre nagyon hamar, a 7. percben megszerezte a vezetést a Huesca. Galan passzolta be a labdát a középen álló Juanpinak, aki a kapus mellett lőtte a labdát a hálóba.  A Sevilla az első félidőben még párszor próbálkozhatott az egyenlítéssel, de a védők az utolsó pillanatban mindig blokkoltak.

A második félidőben már sokkal jobban is játszottak a vendégek, és a 69. percben be is találtak a hálóba, ám a játékvezető a videóbíró segítsége után érvénytelenítette a gólt.  A 80. percben Herrera szabálytalankodott a tizenhatoson beül, ami miatt a játékvezető, a videóbíró segítségét követően, tizenegyest ítélt. A 84. percben Ben Yedder állt a labda mögé, aki magabiztosan a bal alsó sarokba lőtte a játékszert, amivel így kiegyenlített. A hosszabbítás után azonban beindultak az események, és a játékvezető is kiengedte a kezéből a meccset. Egészen a 100. percig játszották a csapatok a meccset, és a 98. percben a Huesca meglőtte a győztes gólt. A hazaiak teljesen kijátszották a Sevilla védelmét, és végül Avila fejezte be egy csodás góllal a támadást, ezzel le is zárva a mérkőzést.

Huesca – Sevilla: 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Juampi (7.), Avila (90+8.) ill. Ben Yedder (84. – büntetőből)
Sárga lap: Etxeita (61.), Galan (66.), Herrera (77.). Pulido (80.), Avila (90+8.) ill. Rog (40.), Promes (45.), Kjaer (55.), Mercado (90+10.)
Kiállítás: – ill. –

https://www.youtube.com/watch?v=um41_qwr4XQ

Villarreal – Alaves:

Valamennyivel jobban játszott a Villarreal az első félidőben, de nagyobb gólhelyzetet nem tudtak kialakítani, ahogy a vendégek sem, így gól nélkül zárták a játékrészt.

A második félidőben már felpörögtek az események, és az Alaves is feljavult. Az 54. percben meg is szerzik a vezetést a vendégek, amikor Maripan fejelt laposan a kapu közepébe egy szöglet után. Az 59. percben azonban kezezés miatt büntetőt kapott a Villarreal, amit Cazorla végezhetett el, és élt is a lehetőséggel, ezzel megszerezve az egyenlítő gólt. Az Alaves továbbra is jól játszott, ami a 77. percben hozta meg eredményét, hiszen Takashi Inui nagyon szép kapásgóljával megszerezték a vezetést. A Villarreal erre a gólra már nem tudott válaszolni.

Villarreal – Alaves: 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Cazorla (61. – büntetőből) ill. Maripan (54.), Inui (77.)
Sárga lap: Alvao (71.), Ruiz (89.) ill. Calleri (30.), Jony (40.), Laguardia (65.)
Kiállítás: – ill. –

https://www.youtube.com/watch?v=uAbDzu0AMPU

Espanyol – Real Valladolid:

Nem játszott rosszul a Real Vallladolid. ez azonban most nem volt elég az Espanyol ellen, akik már az 1. percben megszerezték a vezetést, amikor Melendo tökéletes indítása után Borja Iglesias emelte át a kapus feje felett a labdát. A 17. percben sikerült egyenlítenie a vendégeknek Alcaraz távoli találatával, és a hosszabbításban a vezetést is megszerezhették volna egy tizenegyes értékesítésével, ám ezt Guardiola kihagyta.

A második félidőben már inkább fölényben játszott az Espanyol, és az 55. percben meg is szerezték a második góljukat, amikor Hermoso talált be egy szabadrúgást követően. A 65. percben már három gólnál jártak, miután Wu Lei is betalált. A 70. percben ismét betaláltak, ismét Borja Iglesias révén, de ezt a gólt les miatt érvénytelenítették. A Valladolid a lefújásig már nem tudott változtatni az eredményen.

Espanyol – Real Valladolid: 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Borja Iglesias (1.), Hermoso (55.), Wu Lei (65.) ill. Alcaraz (17.)
Sárga lap: Darder (52.), Borja Iglesias (90+1.) ill. Nacho (68.), Alcaraz (90+1.)
Kiállítás: – ill. –

https://www.youtube.com/watch?v=EVzm01e_nuw