Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: A Rayo csak ráijeszteni tudott a Barcára! – Videóval

A La Liga 27. fordulójában hazai pályán hozta a kötelezőt az FC Barcelona a Camp Nouban vezetést szerző Rayo Vallecano ellen.

(Kép: La Liga Twitter)

Amolyan igazi hideg zuhanyként szerzett vezetést a Rayo. Érdekesség, hogy a vendégek gólját az a Raúl De Tomás szerezte, aki immáron 11 találatával a legjobb spanyol góllövő a bajnokságban (Jaime Mata és Borja Iglesias társaságában – a szerk.).

Hátrányban rákapcsoltak a hazaiak, és Gerard Piqué hamar egalizált egy szép fejes góllal. A szünetre 1:1-es döntetlennel vonultak a felek.

A második félidőt alapvetően meghatározta egy Nelson Semedo elleni szabálytalanság a tizenhatoson belül. Lionel Messi köszönte szépen, és higgadtan értékesítette is a büntetőt.

Újabb érdekesség, hogy Messi ezen a meccsen is jubilált, hiszen ez volt a 443. fellépése Barca-mezben a La Ligában, mellyel Andrés Iniestát lehagyva az ide vonatkozó ökörranglista második helyére lépett elő (Xavi előzi meg, 505 fellépésével – a szerk.)

Az előny tudatában nyugodtabban játszhatott Ernesto Valverde együttese. A három pont sorsát végérvényesen Luis Suárez hajrában lőtt gólja döntötte el.

Az Atlético Madrid után tehát a Barca is hozta a kötelezőt, és hazai pályán gyűjtötte be a három pontot. Valverde együttese egyébként 15 mérkőzésre nyújtotta veretlenségi sorozatát a bajnokságban.

https://www.youtube.com/watch?v=nHoCKbTJPSI

FC Barcelona – Rayo Vallecano 3-1 (1-1)
Gól: Piqué (38.), Messi (51. -büntetőből), Suárez (82.)