Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb-selejtező: magabiztos holland és belga siker, a horvátok megszenvedtek a győzelemért – összefoglaló

Lezárult a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első napja. Hollandia nagyon könnyen gyűjtötte be a három pontot, a horvátok viszont hátrányból jöttek vissza, a belgákat pedig megijesztették az oroszok, de a végére simán nyertek. Az első nap mérkőzéseinek összefoglalója.

Forrás: uefa.com

C csoport:

Hollandia–Fehéroroszország: 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Depay (1. 55 – büntetőből), Wijnaldum (21.), Van Dijk (86.) ill.

A hollandok már rögtön az 1. percben megszerezték a vezetést Depay révén, egy hatalmas védelmi hibát kihasználva. Előnyüket a 21. percben növelték Wijnaldum góljával. Nyilván nem a fehéroroszok voltak az esélyesebbek a párharcon, de próbálkoztak, és több szép támadást is vezethettek.  Az 55. percben egy büntetőt is összehoztak, amivel Depay már kétgólos lett. A végén akár szépíthetett volna a fehérorosz csapat, de Cilessen ügyesen védett. Ehelyett a hollandok meglőtték a negyediket is, Van Dijk révén, amivel le is zárták a mérkőzést.

Észak-Írország–Észtország: 2-0 (0-0)
Gólszerzők: McGinn (57.), Davis (75. – büntetőből) ill.

Sokkal jobban játszott Észak-Írország Észtország ellen azonban hiába voltak fölényben, a gól csak az 57. percben jött össze nekik McGinn révén. A 75. percben az észtek még egy büntetőt is összehoztak, és így már két góllal vezetett, ami nem változott meg a lefújásig.

A C csoport állása: 

E csoport:

Szlovákia–Magyarország: 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Duda (41.), Rusnak (85.) ill.

Az első félidőben egyik válogatott sem mert kockáztatni, a magyar válogatott azonban egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet. Éppen ezért nem volt benne a 41. percben érkezett szlovák gól. A második félidőben már erőtlenebb volt a játékunk, amit sokáig nem használt ki az ellenfél, a 85. percben azonban Rusnak mégis növelte a szlovákok előnyét. A magyar válogatott ezzel elvesztette az első Eb-selejtezőét.

Horvátország–Azerbajdzsán: 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Barisic (44.), Kramaric (79.) ill. Sheydaev (20.)

Meglepetésre Azerbajdzsán szerezte meg a vezetést az első félidőben Ramil Sheydaev nagyon szép góljával. Hiába játszottak fölényben a horvátok, a kapu előtt nagyon gyengék voltak. A 44. percben azonban megtört a jég, és Barisic góljával egyenlítettek. Az azeriek a második félidőben már egyáltalán nem bírták a nyomást, és a hazaiak átvették az irányítást, a 79. percben pedig a vezetést is Kramaric góljával. Az eredmény nem változott a mérkőzés végéig, így ha nehezen is, de sikerült a horvátoknak begyűjteni a három pontot.

Az E csoport állása: 

G csoport:

Ausztria–Lengyelország: 0-1 (0-0)
Gólszerzők:  ill. Piatek (69.)

Az osztrákok játszottak jobban az elején, sokkal többet is birtokolták a labdát, és nekik volt csak veszélyes helyzetük az első félidőben. A második játékrészre azonban feljavultak, és a 69. percben egy szöglet utáni keveredésben Piatek fejelt a hálóba. Az osztrákok nem tudtak válaszolni erre a gólra, és a végére is maradt az egygólos lengyel vezetés.

Izrael–Szlovénia: 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Zahavi (55.) ill. Sporar (48.)

Szlovénia irányította a mérkőzést, és sokkal jobbak voltak az első játékrészben, de gólt mégis csak a második félidőben tudtak lőni Sporat lévén. Nem sokkal később azonban Izrael egyenlíteni tudott, és már nem is adta ki ezt az egy pontot a kezei közül a lefújásig.

Észak-Macedónia–Lettország: 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Alioski (11.), Elmas (29. 90+3.) ill. Isajevs (87.)
Kiállítás: – ill. Ciganiks (90+2.)

A macedónok már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, a letteknek szinte semmi esélyük nem volt ellenük. Ez azonban megváltozott a második játékrészre, és több veszélyes helyzetet is kialakítottak a lettek, azonban csak egyetlen szépítő gól jött össze nekik a 87. percben, pedig közel álltak az egyenlítéshez is. Azonban nagyon pechük volt, mivel nem elég, hogy a 92. percben még ki is állították egy játékosukat, de az utolsó percben még egy harmadik gólt is kaptak, amivel le is zárult a mérkőzés.

A G csoport állása: 

I csoport:

Belgium–Oroszország: 3-1 (2-1)
Gólszerzők: Tielemans (15.), Hazard (45. – büntetőből, 88.) ill. Cserisev (16.)
Kiállítás: – ill. Golovin (90+1.)

Oroszország ismét meglepetést okozott a nyerőemberével, Cserisevvel, aki alig egy perccel Tielemans gólja után egyenlített a mérkőzésen. A belgák azonban még az első félidő vége előtt megszerezték a vezetést Hazard értékesített büntetőjével. A végére már sokkal jobban játszott a hazai csapat, és a 88. percben Hazard a második találatával beállította a végeredményt. Az oroszoknak azonban még ezután sem volt szerencséje, hiszen a 91. percben második sárgával kiállították Golovint.

Kazahsztán–Skócia: 3-0 (2-0)
Gólszerzők: 
Pertsukh (6.), Vorogovskiy  (10.),  Zainutdinov (51.) ill. –

Kazahsztán szerezte meg az Eb-selejtezők első győzelmét, amit meglepően könnyen ért el Skócia ellen. Már a 10. percben két gólos előnyben volt, majd az a második félidő elején ezt háromgólosra növelték. A skótoknak nem sok helyzetük volt a meccsen, ami volt is, az is csak miután visszaálltak a hazaiak.

Ciprus–San Marino: 5-0 (4-0)
Gólszerzők:
Sotiriou (19.- büntetőből, 23.), Kousoulos (26.),  Efrem (31.) , Laifis (56.) ill. –

Nagy vereségbe futott bele az első meccsén San Marino, ráadásul Ciprus ellen. A gólesőt egy büntető nyitotta, és onnan már nem volt megállás, az első félidőben meg sem álltak négy gólig. A második játékrészben ezt egy ötödikkel koronázták meg, San Marinónak pedig esélyes sem volt, még egy szépítésre sem.

Az I csoport állása: