Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: ismét Iago Aspas volt a hős a Celtánál, a kiesés szélén a Villarreal – videóval

A 31. forduló zárómérkőzéseire is maradt még izgalom. A Celte Vigo ismét hátrányból fordított, és nyert is, amelyben ismét nagy szerepe volt Iago Aspasnak. A Villarreal újabb vereséget szenvedett, ami után ismét a kiesőzónában találta magát. A Levante pedig gólgazdag döntetlent játszott a Huescával.

Forrás: laliga.es

Celta Vigo – Real Sociedad:

Valamivel jobban játszott a Real Sociedad az első félidőben, mint a Celta Vigo. A 30. percben Araujo  hiába miatt büntetőt kaptak a baszkok, amit Willian Jose végezhetett el, és lőtt a kapu bal oldalába. A fölényük megmaradt a játékrész végéig, de gólt nem szereztek már. A második félidőre fordult a kocka, és a mérkőzés eredménye is. Az 51. percben Iago Aspas értékesített egy büntetőt, amivel kiegyenlített, majd a 70. percben ismét betalált, így már a vezetést is megszerezte a Celta. Mindeközben az 58. percben könyöklésért azonnali pirossal kiállították a vendégek gólszerzőjét, Willian Josét. Emberelőnyben már jobban ment a Celtának, és a 91. percben Maxi Gomez góljával le is zárták a mérkőzést, így még jobban eltávolodtak a kiesőzónától.

Celta Vigo – Real Sociedad: 3-1 (0-1)
Gólszerzők: Aspas (51. – büntetőből, 70.), Maxi Gomez (90+1.) ill. Willian Jose (32. – büntetőből)
Sárga lap: Yokuslu (66.), Aspas (70.) ill. Rulli (46.)
Kiállítás: – ill. Willian Jose (58.)

https://www.youtube.com/watch?v=6irbJUCIQxM

Betis – Villarreal:

Kiegyenlített első félidőt játszott a Betis a Villarreal ellen. A hazaiak a 11. percben szerezték meg a vezetést Lo Celso találatával, de csak két percet kellett várni a válaszra, és Mori góljával egyenlítettek a vendégek. A második játékrész viszont már nagyon egyoldalúvá vált, és a Betis hatalmas fölényben játszott, amit a 63. percben gólra is váltottak Lo Celso duplájával. A Villarreal erre már nem tudott válaszolni, sőt, Cazorla még egy tizenegyest is kihagyott. A “Sárga tengeralattjáró” ezzel az újabb vereséggel visszakerültek a kiesőzónába.

Betis – Villarreal: 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Lo Celso (11. 63.) ill. Mori (13.)
Sárga lap: Jese (45.), Feddal (79.) ill. Chukwueze (20.), Ruiz (35.), Caseres (53.)
Kiállítás: – ill. –

Levante – Huesca:

A Levante kezdte jobban a mérkőzést, a Huescánk helyzetei sem nagyon voltak, majd  a 19. percben meg is szerezték a vezetést Roger találatával. Az első játékrész hosszabbításában a vendégek is betaláltak, ám Enric gólját végül les miatt nem adták meg. A 63. percben azonban ismét betalált, és ez a gól már érvényes volt. Két perccel később azonban a Levante egy büntetővel ismét vezetést szerzett, de nem örülhettek sokáig, mert a 69. percben Avila révén ismét egyenlített a Huesca. Az eredmény már nem változott a lefújásig, így végül osztozkodniuk kellett a pontokon.

Levante – Huesca: 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Roger (19.), Morales (65. – büntetőből) ill. Enric (63.), Avila (69.)
Sárga lap: Chema (36.), Roger (58.) ill. Cucho (40.), Dieguez (76.), Avila (83.), Juanpi (90+1.)
Kiállítás: – ill. –

https://www.youtube.com/watch?v=dYyYYG9KzEM

A forduló korábbi eredményei: 

Girona – Espanyol: 1-2
Real Madrid – Eibar: 1-2
Rayo Vallecano – Valencia: 2-0
Barcelona – Atletico Madrid: 2-0
Alaves – Leganes: 1-1
Getafe – Athletic Bilbao: 1-0
Real Valladolid – Sevilla: 0-2

A bajnokság jelenlegi állása: 

A góllövőlista jelenlegi élmezőnye: