Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lemondott posztjáról a Fiorentina vezetőedzője – hivatalos

Ugyan a klub vezetése az előző nap még azt erősítette meg, hogy kitart a vezetőedző mellett, a keddi napon Stefano Pioli lemondott a Fiorentina vezetőedzői posztjáról…

A Fiorentina csapata az utolsó hét fordulóban nyeretlen maradt, és az olasz bajnokság (Serie A) tabelláján a 10. helyre csúszott vissza, az utóbbi időszak sikertelensége hatására pedig az érdemi esélyek is elszálltak már a nemzetközi kupaszereplésre.

Stefano Pioli 2017 júniusától irányította a csapatot, amellyel első szezonjában a bajnokság nyolcadik helyén zárt.

Az 53 esztendős olasz szakember a Violák előtt többek közt az Inter, a Lazio és a Bologna vezetőedzője volt, de az igazán kiugró eredményekkel minden állomáshelyén adós maradt. A klub tájékoztatása szerint az edzéseket ideiglenesen az eddigi másodedző, Giacomo Murelli irányítja majd, utódjáról később várható döntés.