Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb angol csapat szemelte ki az Inter vb-ezüstérmesét – sajtóhír

Az aktuális olasz lapértesülések egy újabb angol csapattal hozták hírbe az Inter csapatától egyre inkább távozni készülő rutinos szélsőt…

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a West Ham United a legújabb csapat, amelyik bejelentkezett az Inter együttesénél Ivan Perisic esetleges nyári megszerzése iránt.

A 30 éves szélsőt már múlt nyáron és januárban is csábították a szigetországban, legutóbbi kérői közt a legtöbb helyen az Arsenal és a Tottenham együtteseit olvashattuk, velük kelhet versenyre immár egy harmadik londoni csapat is a játékos kegyeiért.

Perisic 2015-ben 15 millió euró ellenében szerződött a Wolfsburgtól az Interhez, az első három szezonjában rendszerint a csapat leghasznosabb játékosai közt emlegették előkészítései és góljai révén, azonban a horvát válogatott szélső idei teljesítménye csak árnyéka korábbi önmagának, a legtöbb feltételezés szerint azért, mert a klub nem engedte el őt múlt nyáron az iránta komolyan érdeklődő Manchester United-hez…