Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: újabb bravúrt hajtott végre az Ajax, kiejtette a Juvét idegenben! – videóval

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Juventus hazai pályán vérzett el a brillírozó, az előző körben a Realt kiejtő Ajax ellen! A támadó szellemben futballozó amszterdami gárda hátrányból állt fel, és 22 év után először jutott a legjobb négy közé a sorozatban!

De Ligt gólja mindent eldöntőnek bizonyult, az Ajax kiejtette a Juventust! (forrás: twitter.com/ChampionsLeague)

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Juventus az Ajax vendéglátója volt. A múlt heti amszterdami odavágón vezettek a torinóiak Cristiano Ronaldo révén, de Neres kiegyenlített, így 1-1-es állásról folytatódott Olaszországban ez a párharc.

A vendégek részéről az előző meccset eltiltás miatt kihagyta Mazraoui, ezen a találkozón a kezdőben volt a marokkói, akit azonban sérülés miatt a 11. percben le kellett cserélni, helyét pedig a holland Sinkgraven vette át a védelemben. A visszavágó első 20 percében az amszterdami gárda volt a jobb, majd a 21. minutumban van de Beek be is találhatott volna, azonban lövése fölé szállt. Nem sokkal később, két perccel az előző helyzet után Dybala nagy löketét követte Onana óriási védése a túloldalon. A 28. percben megtört a jég, és megszületett az első gól, melynek a hazaiak örülhettek, hiszen Pjanic tökéletesen beívelt szögletet után Ronaldo ismét fejjel szerzett vezetést a Juvénak, akárcsak az odavágón (1-0). Túl sokat azonban a válaszra sem kellett várni, hiszen a 34. percben van de Beek egalizált, így 2-2 volt összesítésben az állás, és továbbjutásra állt a párharc (1-1). Az első félidőben több találat nem született, és izgalmas második játékrészre volt kilátás.

A fordulás után nagyon jól folytatta a meccset az Ajax, amely dominált, és tetszetős helyzeteket alakított ki. Először az 52. percben villant a vendég gárda, amikor Ziyech löketét hárította a Juve hálóőre. Az 58. minutumban még közelebb állt a gólszerzéshez az amszterdami együttes – ekkor van de Beek elképesztő, léc alá tartó löketénél védett óriásit a hazaiak lengyel kapusa, Szczesny.

De Ligt fejesgóljával elődöntőbe jutott az Ajax (forrás: twitter.com/ChampionsLeague)

A 67. percben jött a meccs harmadik gólja, melynek a szünet után domináló Ajax játékosai örülhettek, hiszen Schöne remekül beívelt szöglete után de Ligt fejjel volt eredményes, aki először talált be a BL-ben, és egyben ő lett a legfiatalabb holland gólszerző a kupasorozat kieséses szakaszában! Ezzel a vendégek álltak továbbjutásra, és két gól kellett volna a hazaiaktól, hogy kiejtsék ellenfelüket (1-2). A 74. minutumban a harmadikat is megszerezhette volna az Ajax a brazil Neres révén, de ez a lehetőség kimaradt, így nem dőlt el még teljesen a párharc. Öt perccel ezután úgy tűnt, az Ajax eldöntött mindent, hiszen Ziyech óriási gólt lőtt, azonban végül les miatt nem adták meg a találatot. A végén még egy tizenegyest is remélhettek a hazaiak, azonban a francia játékvezető nem ítélt büntetőt, a rendes játékidő leteltével pedig csupán kétperces ráadás következett, melynek során újabb találat nem született, így az Ajax 22 év után jutott újra elődöntőbe, és 3-2-es összesítésben múlta felül a Juventust!

Az Ajax csapatkapitánya, de Ligt lett a legfiatalabb holland gólszerző a BL kieséses szakaszában (forrás: twitter.com/ChampionsLeague)

A fiatal, és nagyon szimpatikus holland fővárosi gárda teljesen megérdemelten van ott a BL legjobb négy csapata között, amely a Manchester City vagy a Tottenham ellen harcolhatja ki az esetleges fináléba jutást!

UEFA BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Juventus – Ajax • 1-2 (1-1) | Tj.: Ajax, 3-2-es összesítéssel
Helyszín: Juventus Stadium, Torinó – 41.445 néző. Vezette: Clément Turpin (francia)
Gólszerzők: Cristiano Ronaldo (28.), ill. van de Beek (34.), de Ligt (67.)
Sárga lapok: Emre Can (69.), Cristiano Ronaldo (90+3.), ill.
Kiállítás:

Juventus: Szczesny – De Sciglio (Cancelo, 64., Rugani, Bonucci, Alex Sandro – Emre Can, Pjanic, Matuidi – Bernardeschi (Bentancur, 80.), Dybala (Kean, 46.), Cristiano Ronaldo. Vezetőedző: Massimiliano Allegri

Ajax: Onana – Veltman, De Ligt, Blind, Mazraoui (Sinkgraven, 11., Magallan, 82.) – Schöne, De Jong – Ziyech, van de Beek, Neres – Tadic. Vezetőedző: Erik Ten Hag