Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Futballakadémiát indít Budapesten a Barcelona

Hazánkban is futballakadémiát indít az FC Barcelona Barca Academy Hungary  néven 4 és 14 éves kor közötti gyerekek részére.

Farkas Balázs, a Barca Academy Hungary vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, a megállapodást, melyet múlt hétfőn Pau Vilanova, az FC Barcelona elnökségi tagja jelentett be a Kocsis Sándor születésének 90. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a katalán fővárosban – négyéves előkészítő munka előzte meg.

“A magyar futballnak komoly hagyománya van, és a Barcelona filozófiája, játékstílusa illeszthető a legjobban ebbe a közegbe. Kubala, Kocsics és Czibor révén a magyarok a szívükben vannak, nagyon örültek neki, hogy Közép-Európában elindíthatnak egy ilyen akadémiát, értéket teremthetnek”

– mondta a korábbi válogatott futballista a tárgyalássorozatról.

A megállapodás értelmében a budapesti akadémia az FC Barcelonától érkező szakmai igazgató irányításával fog működni, csak olyan edzők dolgozhatnak majd a klubnál, akik elsajátították a katalán utánpótlás-képzés edzésmódszereit, és csakis ezek mentén végezhetik a munkájukat a magyar fővárosban is. Hasonló akadémiák szerte a világon működnek az FC Barcelona felügyeletével, Európában Varsó, Moszkva és Isztambul után Budapest lesz a negyedik a sorban.

Az akadémia – melynek a tervek szerint egy pesti és egy budai bázisa is lesz – tavasszal és nyáron várja majd a futballozni szerető jelentkezőket, akiket felvételin válogatnak ki. A válogatókon, melyek részleteiről az akadémia honlapján (fcbacademy.hu) lehet tájékozódni, kiemelt szerepet kapnak a Barca-stílushoz elengedhetetlen erények, azaz például a labdafókusz, a dinamizmus, vagy az önállóság.

A legjobbak akár később a Barcelona kötelékhez is csatlakozhatnak, ugyanis a kiemelkedő játékosokra a katalánoknak előválasztási joguk van.

(Forrás: MTI)