Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Man. Unitednél még bíznak a BL elérésében

Ugyan a szezon végeztével lejár a szerződése a Manchester Unitednél, mégis nagyon harcosan nyilatkozott az előttük álló mérkpzésekkel kapcsolatban Ander Herrera. A korábbi spayol válogatott középpályás augusztusban már a 30. születésnapját ünnepli.

Herrera még 2014-ben szerződött az Old Traffordra az Athletic Bilbaotól, és akkor megkötött ötéves megállapodása jár le most. Állítólag Ole Gunnar Solskjaer nem ragaszkodik a kétszeres válogatott játékoshoz. Igaz, egyelőre a Manchester United sorsa is kérdéses, lévén a gárda továbbra is halovány eséllyel küzd a Bajnokok Ligája szereplésért. Igaz, egyre kevesebb eséllyel.

“A negedik helyért harcolunk. Hat pontot kell szereznünk. Csalódottak voltunk legutóbb, mikor meg kellett volna vernünk a Chelsea-t. A negyedik helyért fogunk harcolni. De még mindig van két meccsünk, hogy megpróbáljuk elérni a legjobb négyet. Ez mindig nagyon fontos természetesen: csak így lelehet címet nyerni, és a Bajnokok Ligájában részt venni. Ez hozzá tartozik a klub történetéhez.”

– fogadkozott a már fentebb leírt körülmények ellenére is, a “Vörös Ördögök” alapembere.

A harmadik helyért küzdő Tottenham tegnap óriásit botlott idegenben.