Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Az Arsenal ismét pontokat hullajtott – videóval

Ismét gyenge bajnoki formáját mutatta az Arsenal amely még csak akció gólt sem tudott lőni, döntetlenjével pedig minimálisra csökkentek a top 4-es esélyeik. 

Arsenal – Brighton 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Aubameyang (b.u.,9.)ill. Murphy (b.u., 60.)

Viszonylag hamar meglehetett volna az Arsenal gólja, ám a kapufa itt (még) megmentette a vendég csapatot, nem úgy mint a 9.percbe. Ekkora ugyanis Monreal harcolt ki tizenegyest (?) , ezt pedig Aubameyang értékesítette. A folyatásban az “Ágyúsok” “ráültek” a vékony előnyre és az ég világon semmit nem erőltettek. Ennek meg is lett az “eredménye” ugyanis egy March kontra után a vendégek is megkapták a büntetőjüket a 60.percben, ezt pedig Murphy értékesítette. A folytatásban az Arsenal nyomott volna, ám elképzeléstelen támadásaik nem sokra vezettek. Egyedül Aubameyang került helyzetben, ám a gaboni ezt nem tudta értékesíteni. Mi több a Brighton közelebb állt a vezetés megszerzéséhez mint a hazai csapat. A vége 1-1,így ha csak nem nyeri meg Emery csapata az EL-t akkor ismét készülhet a csütörtöki “bevetésekre”, ugyanis szinte biztos, hogy nem lesznek idén (sem) top 4-es csapat.

A mérkőzés összefoglalója:

Képek forrása: www.premierleague.com