Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
A német élvonalban szereplő FSV Mainz a hivatalos oldalán jelentette be, hogy megszerezte az Augsburg lejáró szerződésű játékosát, Dong-Won Jit.
A dél-koreai válogatott támadó tehát ingyen érkezik a Bundesliga középcsapatához, amellyel 2022 nyaráig szóló szerződést írt alá. Ji három ízben is erősítette az Augsburgot, 2013-ban és 2014-ben kölcsönben szerepelt a bajor klubnál, majd 2015 januárjában kötöttek végleges szerződést – közben volt egy rövid és sikertelen dortmundi kalandja is.
„Örülünk, hogy egy ilyen tapasztalt játékossal erősödik a keretünk. Különösen megéri nekünk ez az üzlet, hiszen Ji ingyen érkezik. Elképesztően kreatív játékosról beszélünk, aki bármelyik pozícióban bevethető a támadó harmadban. Rengeteget tud segíteni nekünk, a legjobbakat reméljük” – nyilatkozta a Mainz sportigazgatója, Rouven Schröder.
Dong-Won Ji 54 találkozón lépett pályára hazája nemzeti csapatában, ezeken 11 alkalommal volt eredményes.
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…
Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…
Az Atlético Madrid csúnyán kikapott az Osasunától, a Girona viszont simán nyert a Valencia ellen
Ők biztosan nem folytatják a zöld-fehéreknél…
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…
Közel a bajnoki cím!
Nem hosszabbítja meg a szerződését…
A Cagliari a győzelmével pedig biztos, hogy az élvonalban kezdi meg a következő idényt is!
Ezt a szezont kölcsönben töltötte az ezüstérmes csapatnál!
A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…