Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Wolves: portugál sztár lett az év játékosa

A szezon egyik legkellemesebb meglepetését szolgáltatta a Premier League újonca, a Wolverhampton Wanderers. A „Farkasok” remekül erősítettek az előző nyáron, köszönhetően a Cristiano Ronaldot is képviselő Jorge Mendesnek.

A Wolves számára, ahogy az angol együttesek többségének, immár véget ért az idény. Igaz, csak nagyon kevésen múlott, hogy a hétvégén még várjon rájuk egy FA-kupa döntő a bajnok Manchester City ellen. Ám a saját elődöntőjüket végül elbukták a Waford ellen.

A korábbi Porto kapus, Nuno Esírito Santo által irányított Wolverhampton elképesztőt futott, tulajdonképpen kimaxolta a lehetőségeit. A hetedik helyen végeztek, azaz csak a hat nagy óriás tudta megelőzni őket a bajnokságban.

A csapatból többen is kimagaslót nyújtottak a szezonban. Rui Patrício a liga egyik legjobb kapusa volt. A 31 éves portugál 97 védést mutatott be idén. Ám mégsem ő, hanem honfitársa, Joao Moutinho lett a szezon legjobbja.

Tegnap este került sor a Wolves szezonzáró gálájára, ahol a legjobbnak járó díjat vehette át az Eb-győztes középpályás. Moutinho mind a harmincnyolc bajnokin, és a hat FA-kupa meccsen kezdő volt. Nevéhez egy gól, és nyolc gólpassz fűződik. A 114-szeres portugál válogatott veterán lelkesedése szinte minden találkozón szembetűnő volt, és új érkezőként is hamar vezéregyéniséggé vált a klubnál.