Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Barcelona-szurkolók nem kérnek Griezmannból

A katalán Sport arra volt kíváncsi, hogy a Barcelona-szurkolók szeretnék-e, hogy Antoine Griezmann a katalán gárda játékosa legyen, és meglepő eredmény született.

Forrás: bleacherreport.com

A katalán lap egy kisebb közvélemény-kutatást végzett az olvasói körében, ahol arra voltak kíváncsiak, hogy szívesen látnák-e Antoine Griezmannt gránátvörös-kék mezben. Az eredmény igen meglepő lett, hiszen a több mint ötvenezer szavazó 67 százaléka válaszolt nemmel. Pedig a Barcelonának szüksége lenne egy gólerős csatárra, viszont úgy tűnik, a szurkolók nem a franciában látják a megoldást.

A drukkerek mellett a Barcelona korábbi elnöke, Joan Laporta egy nemrégiben adott interjúban megerősítette ezt.

“A szurkolók többsége nem akarja Griezmannt, és azt gondolom, hogy az ára is túlzó. Szerintem vannak más játékosok, akikben több lehetőség van, és tökéletesen betölthetnék azt a szerepet, amely Griezmannra várna a Barcában. Azonban ha mégis ide igazol, akkor támogatni fogjuk, ahogy minden játékosunkkal tesszük.”

Antoine Griezmann a héten jelentette be, hogy távozik az Atletico Madridból, de új klubjának kilétéről még nem adott hivatalos információt.