Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: Ezért kár volt Amerikába menni!

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban, Bostonban, a New England Revolution ellen hírverő-felkészülési találkozót játszó “londoni kékek” biztosan nem így képzelték el az amerikai utazásukat!

(Kép: Fox Sports)

Maurizio Sarri csapata ugyanis kissé furcsa módon, az angol bajnokság befejeztével egyből az USA-ba repült, ahol az antiszemitizmus elleni ‘Final Whistle on Hate’ elnevezésű kampány keretein belül játszott bostoni ellenfelével.

A találkozó hírverésnek tökéletes volt, közönségszórakoztató játékot hozott (…) Csakhogy a Chelsea május 29-én az Arsenal ellen az azerbajdzsáni Bakuban játssza majd az Európa-liga fináléját, így adódik a kérdés, hogy a csapatnak biztosan szüksége volt az oda-vissza több mint 10 000 kilométeres utazásra?!

Nos, mint kiderült, Ruben Loftus-Cheeknek nyilván örömmel kihagyta volna a túrát, hiszen a második félidő legelején pályára lépő angol középpályást a 69. percben már le is kellett cserélni bokasérülés miatt.
Ráadásul a Chelsea-nél aggódhatnak is, hiszen a szezon végére alapemberré váló angol válogatott középpályás mankóval a kézben, merevítővel a lábán hagyta el a Gillette

A pontos diagnózis hiányéban is egy biztos, Sarri mester vélhetően csak egy dolgot akart, sérülés nélkül megúszni az amerikai utat – Nem sikerült!

A meccset egyébként 3:0-ára nyerte a Chelsea Olivier Giroud egy, valamint Ross Barkley két góljának köszönhetően.

https://www.youtube.com/watch?v=OW0MoyYj3YY