A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Liverpoolban megerősítenék a védelmük közepét, ehhez pedig egy tehetséges, technikás spanyol válogatott játékost szemeltek ki.
Angol sajtóhírekre hivatkozva arról ír az AS, hogy a Liverpool szerződtetné Diego Llorentét, a Real Sociedad 25 éves játékosát. A lap szerint nagyjából 25 millió euróért szerezhetik meg a korábbi Real Madrid nevelést, akit még 7 millióért szerződtetett a baszk együttes 2017-ben. Sajtóhírek szerint a klub már a játékos ügynökével is beszélt, Llorente pedig természetesen örül a megkeresésnek. Az más kérdés azonban, hogy a Sociedadnál egyelőre nem kaptak semmilyen ajánlatot, így hivatalosan nincs min gondolkodniuk. Mondjuk várhatóan erre sem kell majd sokat várni.
Azt azonban tudni kell, hogy a Liverpool nagyszerűen dolgozik az átigazolási piacon Klopp érkezése óta. Nagyon hatékonyak: alig akad olyan futballista mostanság, aki csalódást okozna. Kevés embert szerződtetnek és azokat nagyon alaposan feltérképezik és be is illesztik – ez lenne a helyzet a spanyol válogatott kiválóságával is. Az AS szeirnt a Pool már 2018 novemberében is külön megfigyelőket küldött Diego Llorente teljesítményének monitorozására, régóta figyelik már. Ráadásul a mai bolond árak mellett egy jó korban lévő, tehetséges játékost 25 millióért elhozni ezen a szinten már majdhogynem aprópénz. Akár nagy fogás is lehet belőle.
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!